A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban felmentette az 1959. november 25-én jogerősen halálbüntetésre ítélt Kristóf László volt csendőr nyomozó törzsőrmestert. A hozzátartozói indítványra lefolytatott rendkívüli perorvoslat eredményeképpen a Legfelsőbb Bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy Kristóf László "az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntettet" nem követte el. A terhére még szóba jöhető hivatali hatalommal visszaélés bűntette miatt 1959-ben már nem volt büntethető, e cselekményekhez képest pedig a "fogolyszökés" súlytalan volt, s ezért nem érdemelt büntetést. Ez utóbbiak miatt az eljárást a Legfelsőbb Bíróság megszüntette.

A tizenhárom vádlottas ügy nem a megvádoltak személyéről, hanem az egyik tényállással érintett sértett - Ságvári Endre - személyéről vált híressé, és keltette fel ma is az érdeklődést. A Legfelsőbb Bíróság zsúfolt tárgyalóteremben hirdette ki a határozatát, és indokolását a sajtó több munkatársa kísérte figyelemmel. Ennek ellenére a határozat szóbeli indokolásából nagyon kevés jutott el a közönséghez, az elhangzott szövegből nem egy esetben önkényesen ragadtak ki mondatokat, sőt, több körülményt (talán nem véletlenül) elhallgattak.

A Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálati ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatához következetesen (mint a Bfv. X. 1838/1993. és Bfv. X. 3628/1993. számú ügyekben is) - nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a bíróságnak nem feladata történelmi események értékelése és megítélése, de nem feladata a politikai mozgalmak által vállalt ideológiáknak, célkitűzéseknek, illetve azok hasznosságának vagy kárhoztatható jellegének minősítése sem. Ez utóbbiak a büntetőjogon kívüli tárgykörök és szempontok, amelyek nem a bíróságra, hanem elsősorban a történészekre tartoznak. Ezzel összefüggésben mutatott rá az indokolás arra is, hogy Kristóf László volt csendőr törzsőrmester ügyét kizárólag szakmai szempontok alapján, büntetőügyként vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság, az eljárásra irányadó szabályok szerint: tekintettel az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos jogszabályokra. A Legfelsőbb Bíróság szigorúan tartotta magát a szakmai szabályokhoz, noha a felülbírálat tárgyát képező jogerős ítélet szerkesztéséből, frazeológiájából a koncepciós vonások felismerhetők voltak.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat eredményeképpen - a jogerős ítéleti tényállást a döntése alapjául kötelezően elfogadva - azt állapította meg, hogy 1944. július 27-én a hűvösvölgyi cukrászdában polgári ruhás nyomozók intézkedtek az illegális kommunista mozgalom egyik vezetőjének tartott Ságvári Endrével és Szabados Lajossal szemben. Ennek során Ságvári Endre illegális igazolvánnyal próbálta kilétét leplezni, de ez nem járt sikerrel, mert néven szólítva azonosították, és megadásra szólították fel. Erre Ságvári Endre az aktatáskájából pisztolyt rántva próbált menekülni. Ezt követően alakult ki közte és Kristóf László között dulakodás, majd lövöldözés. Kristóf László lövési sérülése miatt harcképtelenné vált, mire Ságvári Endre a presszóból kimenekült, majd a bejárat előtt keveredett dulakodásba más nyomozókkal, akikkel tűzharcot vívott, és halálos sérülést szenvedett. Két nap múlva az egyik csendőr törzsőrmester gépkocsivezető is belehalt sérüléseibe. Aki a halálos lövést Ságvári Endrére leadta, az ügy vádlottai között nem szerepelt. A lövés leadásakor Kristóf László csendőr törzsőrmester I. r. terhelt bent a presszóban sérülten hevert a földön. Ságvári Endre életének kioltásában így semmi szerepe nem volt.

A Legfelsőbb Bíróságnak "az emberek törvénytelen kivégzése" által elkövetett háborús bűntett elkövetési fordulatát kellett vizsgálnia, amelynek megítéléséhez a csendőri intézkedés körülményeit, a fegyverhasználat jogszerűségét kellett eldönteni.

A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a rendvédelmi szervek figyelme a kommunista mozgalomra és Ságvári Endre személyére az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk alapján terjedt ki. A két világháború között az államhatalom, e törvény rendelkezései alapján, mind a jobb-, mind pedig és baloldali mozgalmakkal szemben eljárt. (E törvényhely 1. §-a a következőket rendelte: "Aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet, bűntettet követ el, és öt évig terjedhető fegyházzal büntethető. Aki oly mozgalomban vagy szervezkedésben tevékenyen részt vesz, úgyszintén, aki ily módon szervezkedést előmozdít, vétséget követ el, és három évig terjedhető fogházzal büntethető".)

Ságvári Endre körözés alatt állt, ezért bujkált a hatóságok elől. A július 27-i eljárásra ilyen előzmények után és a szolgálati felsőbbség (elöljáró) határozott (telefonon kétszer is megerősített) parancsára került sor. Ságvári Endre az őt megadásra felszólító hatósági közegekkel szembeszállt, fegyvert rántott, és azt élet kioltását eredményezően használta is. Az 1941-ben a Magyar Királyi Csendőrség számára kiadott Szervezeti és Szolgálati Utasítás 49. § 330. pontja szerint "A szolgálatban álló csendőr, fegyverét jogosult mindenki ellen használni:

1. aki őt tettlegesen megtámadja, vagy támadással veszélyesen fenyegeti.

Ellenben köteles használni:

2. ha másnak közvetlenül, jogtalanul és súlyosan veszélyeztetett életét, testi épségét, személyes szabadságát vagy vagyonát másként megvédelmezni nem lehet;

3. ha valaki a csendőrt szolgálati ténykedésében a fegyverhasználattal való fenyegetés dacára tettlegesen akadályozza, és az ellenszegülést másként megtörni nem lehet".

A jogban kevéssé jártas olvasó számára kívánjuk megemlíteni, hogy a fegyverhasználatot - az idézett szabályzatban foglaltakhoz hasonlóan - tartalmazza a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54. § g) pontja, mely szerint "a rendőr lőfegyvert használhat az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására". Ez tehát azt jelenti, hogy a jogszerű rendőri intézkedéssel való fegyveres szembehelyezkedés jogállamban is hasonló eredménnyel járhat, miként az 1944-ben történt.

Tekintettel a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott, jogerős határozat tényállására, az volt megállapítható, hogy az intézkedés során erőszakos fellépésre mindaddig nem került sor, amíg Ságvári Endre a fegyverét elő nem vette. Ehhez képest vele szemben a csendőri fegyverhasználat a kialakult tűzharc során jogszerű volt, mert arra ő maga adott okot. Ebben a fegyverhasználatban azonban Kristóf László nem vett részt, és Ságvári Endre életének kioltásában semminemű tevőleges magatartással nem hatott közre. Büntető anyagi jogi értelemben sem tettese, sem részese nem volt annak a cselekménynek, amely Ságvári Endre halálához vezetett.

Az illegális kommunista mozgalom vezetőinek tartott személyekkel szembeni hatósági intézkedésre - és így a Ságvári Endrével szembeni fellépésre - tehát olyan okból került sor, amelynek a háborúhoz semmi köze nem volt, az intézkedés az akkori szabályok szerint törvényes volt, ezért nyilvánvalóan az ennek során történteket nem lehetett sem "törvénytelennek", sem "kivégzésnek" minősíteni. Az a tény, hogy ebben az időszakban az ország hadviselő fél volt, önmagában nem minősít egy hivatalos eljárást háborús bűntettnek, mert - az e cselekményekről rendelkező - népbírósági jogszabályoknak és az azokat magában foglaló BHÖ-nek is szigorú feltételei voltak.

Emberölés bűntette sem valósult meg, mert a csendőri fegyverhasználat szabályos és indokolt volt. Bármily népszerűtlenül hangozzék is ez, Ságvári Endre nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor pisztolyt rántott, mert a jogos védelem - abban az időben is - csak a személy ellen intézett vagy azt fenyegető "jogtalan és közvetlen" támadás elhárítására volt igénybe vehető. Vele szemben pedig jogszerű hatósági intézkedés történt.

A sajtóvisszhangokból sajnálatos módon (ki tudja, milyen okból) elmaradt a tanácsvezető bírónak az a megjegyzése, mely szerint mindez "nem befolyásolja azt, hogy Ságvári Endre helytállása elvbarátainak megbecsülését, tiszteletét válthatta ki, és emberi bátorsága is kétségbevonhatatlan".

A híradások és kommentárok az elhangzott bírói indokolásból igen keveset adnak viszsza, de nem szűkölködnek az ítélet tényeitől elrugaszkodó következtetésekben, belemagyarázásokban, nem törődve azzal, hogy az ítélkezés szakma is, amelynek gyakorlása során tényeket és jogszabályokat értelmezünk, feleltetünk meg egymásnak, és döntésünk minden egyes rendelkezéséről törvénynek megfelelő indokolást adunk. Ezért rosszhiszemű ferdítés azt állítani, hogy Ságvári Endrét "posztumusz" elítélték. A Legfelsőbb Bíróság Kristóf László ügyét vizsgálta, és az ő elítélésének törvénysértő voltát állapította meg, anélkül, hogy Ságvári Endre emlékét sértette vagy csorbította volna. Erre az indokolás nagy hangsúlyt helyezett.

Sajnálatos, hogy Tamás Gáspár Miklós - a támadott 1959-es ítélet koncepciós jellegének elismerése mellett - így elragadtatja magát, és olyan, a történelmi tényeknek sem megfelelő véleményt alkot, mely szerint a budai cukrászdában történtek "polgárháborús" helyzetben valósultak meg, és mint polgárháborús cselekményt kellene megítélni. A polgárháború - amelyben a hatalmaskodások és visszaélések a genfi egyezmények megsértését és háborús bűntettként való megítélését alapozhatják meg - definíciója ugyancsak szigorú feltételekhez kötött. Ugyanakkor - mélyreható elemzés nélkül is - a köztudomású tényként kijelenthetjük, hogy 1944. július 27-én Magyarországon nem volt polgárháború. Az erre való hivatkozás ezért félrevezető.

A Legfelsőbb Bíróság értékelésében Kristóf László az ügy terheltje, Ságvári Endre pedig a sértettje volt. A büntetőeljárásban - és így a felülvizsgálati eljárásban is - kizárólag az eljárási pozíciójuk volt a meghatározó, és nem a foglalkozásuk, nézeteik vagy hitük. Kristóf László nem volt bűnös a háborús bűntettben, nem ölt meg senkit. Ságvári Endre jogszerű rendőri intézkedés közben - emberileg magyarázható, sőt ha úgy tetszik, hősies viselkedéssel, de nem jogos védelmi helyzetben - vált áldozattá azzal, hogy fegyveres fellépésével maga idézte elő az ő életét is kioltó tűzharcot. Ez tehát a történet. A jogi konzekvenciákat pedig a Legfelsőbb Bíróság az előzőekben kifejtettek szerint vonhatta le.

Az írástudó ember felelőssége az is, hogy az olvasót tárgyilagosan tájékoztassa, érzelmei áradása a tények tiszteletét ne lépje túl, mert egy bírói döntés érzelmi vagy politikai célú felhasználása meggondolatlan reagálásokat eredményezhet, lejárathatja az ítélkezés tekintélyét, vagy - sokak kegyeleti érzését sértően - emléktáblák meggyalázásához vezethet.

Tamás Gáspár Miklós címadó kérdése és felkiáltása pedig az ügyhöz méltatlan. Sem Ságvári Endre lelövése, sem pedig egy hivatali kötelességét teljesítő ártatlan ember koncepciós perben történő halálra ítélése és kivégzése nem ok az ilyen hangnemre.

- Értem... Szóval kiderült, hogy anarchista felforgató forradalmár volt, és most nem koszorúzunk, hanem letakarunk...