Harmadolnák a kórházakat

A szocialistákéhoz hasonlóan a Fidesz most formálódó egészségügyi programja szerint is jóval kevesebb kórház és több ápolási otthon lenne a rendszerben a következő ciklus végén.

Mindez Gógl Árpád szavaiból derült ki, aki pártja egészségüggyel kapcsolatos terveit a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületének fórumán ismertette. A Fidesz szakpolitikusa szerint is megkerülhetetlen a fekvőbeteg-ellátó rendszer átalakítása. Közölte: mintegy ötven kórházat lehet fejleszteni, illetve alkalmassá tenni arra, hogy a lakosságnak teljes körű, magas színvonalú ellátást nyújtson, a többinek meg kell találnia azt a funkciót, amelyben boldogulni tud. (Mint már beszámoltunk róla: a szocialistáknál is számos olyan műhelytanulmány készült, amely a kórházak számának radikális csökkentésével számol. A párt tervei szerint a meglévő, mintegy 157 intézetből körülbelül 60 maradna meg eredeti funkciójában, a többit szociális intézménnyé alakítanák át.)

Gógl szerint a Fidesz a közegészségügy és az ellátórendszer reformjára helyezné a hangsúlyt: az előbbiben a járványveszély elleni küzdelem, a másodikban pedig a lakossági ellátás fejlesztése lenne a cél. Mindkettőhöz elengedhetetlen az egészségügyben az állam szerepének erősítése. Ennek feltétele pedig az önkormányzati törvény módosítása - mondta az Orbán-kormány első egészségügyi minisztere, aki szerint az ellátási felelősséget az önkormányzatoktól az orvosi kamarához kellene telepíteni. Az új rendszerben a kamara gondoskodna az adott területen orvosról, illetve nyújtaná a szakellátáshoz a praxisközösséget, a rosszul ellátott területeken pedig mozgó szakorvosi szolgálat "vinné házhoz" a diagnosztikát és a terápiát. A Fidesz felülvizsgálná a gyógyszerek befogadásának rendjét is. Most ugyanis túl sok medicina kerülhet a támogatott készítmények közé. Gógl megfontolná, hogy a kisgyermekesek, illetve a 65 év felettiek milyen gyógyszerekhez jussanak térítésmentesen vagy minimális díjért.

Gógl elmondta: a Fidesz formálódó, új kormányzati struktúrájában Mikola István az általános humánpolitikát, ő maga pedig a szakpolitikát képviseli. Lapunknak arra a kérdésére: ez egyben azt is jelenti, hogy ismét pártja szakminiszterjelöltje, azt mondta: ez lehetetlen, aki egyszer már kipróbálta azt a széket, az nem volna bolond ismét vállalni.

l Varga Mihály, a Fidesz-kormány egykori pénzügyminisztere tegnap azzal vádolta meg a kormányt, hogy fizetőssé kívánja tenni az egészségügyet. A politikus arra szólította fel a miniszterelnököt, állítsa le az egészségügyi rendszer fizetőssé tételének előkészületeit. Mindezt Varga Mihály Veres János pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatára hivatkozva állította. Nincs mit leállítani, mert ilyenfajta előkészületek nincsenek - reagált az ellenzéki politikus fölszólítására Kökény Mihály, az MSZP képviselője.

Gógl Árpád
Gógl Árpád
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.