Újra Békejel lesz Irak megtámadásának évfordulóján

Március 18-án a budapesti Hősök terén ismét élő Békejelet alkotnak fáklyát tartó emberek ezrei.

A Békejel szervezői, mint honlapjukon olvasható, az iraki háború kitörésének harmadik évfordulójára eső nemzetközi békenap estéjén 17 órától a Hősök terére várnak mindenkit, akik "kiállnak a békés megoldások mellett, és elutasítják a háborúkat, a terrorizmust és az erőszak minden formáját".

A kezdeményező Humanista Mozgalom jelszava szerint "A békéhez nem vezet út – a béke maga az út". A Békejel a választások évében a magyar szavazópolgárok számára is üzenetet kíván megfogalmazni. Mivel a szervezők úgy látják, hogy "a politikusok nem álltak ki következetesen a háborúk és az erőszak ellen", arra szólítják fel híveiket, hogy erőszakmentes alternatíva híján idén szavazzanak érvénytelenül.

A fáklyás emberek ezrei által formált jelképhez még várják az önkéntesek jelentkezését. Mint írják, a résztvevők a téren 500 forintos hozzájárulással válthatnak "fáklyajegyet". A szervezők az így befolyt összegből fedezik kiadásaikat (fáklyák, színpad, hangosítás, plakátok, szórólapok nyomtatása.)

A Békejel helyszínén 20 órától a Malacka és a Tahó, Takáts Tamás Dirty Blues Band és a Psychedelic Cowboys koncertje kezdődik, és ezzel egy időben a Városligeti fasorban is folytatódik abuli.

A helyszínen kapható lesz a Független Média Kiadó "Háborúfüggők" című kötete, amely képregény-formában feldolgozva fejti ki a nemzetközi békemozgalmak nézeteit a jelenkori háborúk okairól, mozgatórugóiról, haszonélvezőiről és a háborúk elkerülésének lehetőségeiről.

"Nem könnyű megérteni az Egyesült Államok militarizmusának befolyását a világ népeire és magára Amerikára. Ez a könyv segít ebben, és azt is megérteti, hogy most már tényleg cselekednünk kell" - írja a kötet ajánlójában Ramsey Clark, az Amerikai Egyesült Államok egykori igazságügy-minisztere. A "Háborúfüggők" ajánlói között olyan hírességek neve is megtalálható, mint Susan Sarandon vagy Martin Sheen.

Demonstrációra készül a Civilek a Békéért is

"Irak katonai megszállása, valamint Irán tervbe vett bombázása ellen" demonstrálnak március 18-án a fővárosban a Civilek a Békéért kezdeményezés keretében együttműködő civil szervezetek is - értesült a NOL.

A résztvevők 13 és 14 óra között gyülekeznek a Liszt Ferenc téren, és a Nyugati téren át a Parlament elé vonuló békeaktivisták demonstrációja várhatóan 18 órakor zárul a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt. A különböző helyszíneken a tervek szerint beszédet mond Tanay Marcell, az ATTAC alelnöke, Tamás Gáspár Miklós filozófus, továbbá beszédet mond a Bokor Bázisközösség egy tagja, a hazánkban élő irakiak egyik képviselője, valamint az Alba Kör képviseletében Báti Márk, a Baloldali Front képviseletében pedig Székely Péter.

Ohmjel a Hármas-határ hegyen vasárnap

A tavaszi nap-éj egyenlőség előtt egy nappal, vasárnap 14 órától civilek összejövetelt szerveznek és tartanak a Hármas-határhegyen, a vitorlázó reptéren. Céljuk a világban folyó események békés megoldásáért való demonstrálás, ezért a résztvevők - a Békejelhez hasonlóan -, egy ohmjelet kívánnak formázni.

Bővebb információ itt.

(NOL)

Békejel 2005
Békejel 2005
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.