Az alagi lóversenypálya eladása ellen tüntettek

Az állami tulajdonban lévő, hozzávetőleg 10 milliárd forint értékű alagi lóversenypálya tervezett eladása ellen tüntettek csütörtökön dunakeszi lokálpatrióták - mondta el a demonstrációt követően a város polgármestere.

A tüntetők már 2.500 aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy maradjon meg a 200 dolgozót foglalkoztató létesítmény - tette hozzá Kecskeméthy Géza.

A közigazgatásilag Dunakeszihez tartozó, 120 hektáros Alagi Trénig Központ évszázadok óta a magyar lovas kulturát szolgálja, nemzeti kincsnek számít, amit most az önkormányzat megkerülésével idegeneknek kíván eladni az üzemeltető Nemzeti Lóverseny Kft. - mondta.

A polgármester szerint a létesítmény megfelelően kézben tartva évi több milliárd forintos forgalmat bonyolíthat le. A helyszínen jól jövedelmező lóversenyeket rendezhetnek, a lovaglás oktatásának fontos bázisát tarthatják fenn, és a mintegy 1000 ló bértartásával szintén megélhetést nyújthatnak a szakembereknek - tette hozzá.

"Ezért is elfogadhatatlan, hogy a Nemzeti Lóverseny Kft. a megfelelő szakmai munka, az irányítás és a jövedelmezőség biztosítása helyett a nagy értékű bázis elkotyavetyélésére törekszik" - hangsúlyozta Kecskeméthy Géza.

Ezért a tüntetésen részt vett, mintegy 100 főnyi demonstráló és az általuk eddig meggyőzött 2.500 aláíró által is napirenden tartott ügyben a dunakeszi és a fóti önkormányzat vezetői közös levéllel fordulnak a kft. és annak tulajdonosa, az ÁPV Rt. vezetőihez, azt kérve, hogy vizsgálják felül eladási szándékukat - jelentette ki a polgármester.

Az értékesítéssel veszélybe kerülhet 200 dolgozó, az ő családjaikkal együtt pedig 1000 helyi lakos egzisztenciája, ami szociális feszültséghez vezethet a városban - szögezte le Kecskeméthy Géza.

A transzparensekkel a kft. irodájának bejáratánal tüntető csoport kora délután rendzavarás nélkül  feloszlott, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.