Bush a magyar ünnepen

A hagyományos fogadásokon, szoborkoszorúzásokon kívül idén egy nagyszabású kongresszusi megemlékezés is szerepel március 15-e amerikai programjában.

A lapunk zárta után kezdődő ünnepség meghívóit a kongresszus vezetői és Tom Lantos képviselő nevében küldték ki. Részvételét jelezte Bill Frist és Harry Reid, a szenátus republikánus, illetve demokrata párti frakciójának vezetője, illetve a képviselőház demokrata párti képviselőcsoportját irányító Nancy Pelosi.

A beszédeket Simonyi András washingtoni és George Herbert Walker, az USA budapesti nagykövete tartja. A Capitolium ceremoniális rendezvényekre használt emeleti Szobortermébe erre az alkalomra felviszik a különben a kupola alatti, kör alakú teremben, a Rotundában található, 1990-ben állított Kossuth-emlékművet. A rendezvény kivételes esemény, s meglepetés, hogy ide várják Bush elnököt is, aki a tervek szerint rövid beszédben méltatja a magyarság történelmi teljesítményét, a szabadsághoz, a demokráciához való történelmi hozzájárulását, különös tekintettel az 1956-os forradalomra.

Szobra lesz a magyar forradalmaknak az USA fővárosában. Az emlékművet Washington városa, az Egyesült Államok kongreszszusa és a magyar állam állítja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.