Budapest, Zürich: asztali futball

Az UEFA Budapesten tartózkodó képviselői kedden részletesen tájékoztatták a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére közösen aspiráló magyar és horvát szövetséget a pályázat benyújtásának május 31-i határidejéig hátralévő időszak legfontosabb feladatairól.

A Mikael Salzer vezette delegáció a legapróbb részletekig ismertette azokat a szempontokat, amelyek alapján az európai szövetség kijelöli majd a kontinensbajnokság házigazdáját. Amint az köztudomású: az UEFA végrehajtó bizottsága december 8-án nevesíti a 2012-es Eb helyszínét; Magyarország és Horvátország mellett Olaszország, valamint - szintén közösen - Lengyelország és Ukrajna kandidál a rendezésre.

Akad azonban a pályázattal kapcsolatos teendőknél is sürgetőbb feladat, hiszen a magyar főváros látja vendégül március 22. és 24. között az UEFA kongresszusát. A külföldi szakemberek ezúttal is nyomatékosították: a szervezet szabályzata szigorúan tiltja, hogy a rendező kampánycélra használja fel az eseményt.

Ugyancsak az esetleges Eb-rendezéshez kötődő hír, hogy a magyar lakosság körében szinte minden mutatóban javulás tapasztalható a 2012-es pályázat megítélése kapcsán. A Capital Research Közvélemény- és Piackutató Intézet országos reprezentatív mintán alapuló felmérést készített, s a huszonkét oldalas tanulmány szerint az Eb-rendezés hazai támogatottsága a korábbi 45,5-esről 80 százalékosra nőtt. A Gallup tavaly májusi felmérésében még az állt, hogy Magyarország a pályázó nemzetek között minden fontosabb tekintetben az utolsó helyen áll. Ugyanakkor a mostani dokumentum megállapítja: a lakosság több mint négyötöde, 82 százaléka úgy véli, "az Eb megrendezése növelné Magyarország nemzetközi tekintélyét és megbecsülését". A válaszadók 77 százaléka egyetért azzal, hogy a rendezéssel járó beruházások lendületet adnak a magyar gazdaságnak is, s a közvélemény megközelítőleg kétharmada szerint az Eb ösztönzést adhat a hazai labdarúgás fejlődésének. Az UEFA korábban negatívumként emelte ki, hogy Magyarországon a megkérdezetteknek - szemben például a 66,6 százalékos eredményt felmutató Horvátországgal - csupán 26 százaléka venne jegyet valamelyik Eb-mérkőzésre; ma már ez a szám 46 százalék.

A hétkezdet "futballdiplomáciai" híre az is, hogy Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke Zürichben azt javasolta Kisteleki István MLSZ-vezetőnek: a válogatott élére ne szakmai, hanem emberi szempontok alapján válasszanak szövetségi kapitányt. Blatter olyan szakvezető kinevezését tanácsolja, "aki élete fő művének tekinti a magyar válogatott irányítását".

A MLSZ-elnökség tagjai csütörtöki ülésükön döntenek arról, hogy felhatalmazásuk alapján Kisteleki a kapitányjelöltek közül kivel kezdje meg az érdemi tárgyalásokat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.