Blokád alatt a francia egyetemek

Tegnap rendkívüli kormányülést hívott össze a francia miniszterelnök a diáksztrájkok miatt. A francia egyetemek többségét továbbra is megszállva tartják a főiskolások, akik általános sztrájkra is felszólítottak.

Mint ismeretes, a francia egyetemek mintegy fele a diákok ellenőrzése alatt van. A rendőrök ugyan kiszorították a diákokat a történelmi Sorbonne-ból, de más egyetemek továbbra is zártak a hatóságok számára. Személyesen láttam a blokádot a párizsi Sorbonne 3-ban és az egyik lille-i egyetemen, amint a hallgatók elbarikádozták az épületeket, így tiltakozva az új munkatörvény ellen. Ez lehetővé tenné, hogy a 26 év alattiakat két év próbaidőre vegyék fel a vállalkozások. Villepin azzal érvel, hogy a munkaadók így szívesebben alkalmaznak fiatalokat. Franciaországban a 10 százaléknyi munkanélküli nagyobb része friss diplomás, képzetlen fiatal.

Villepin arról hajlandó tárgyalni, hogy segélyekkel és egyéb módon nyújtsanak támogatást azoknak, akik a "próbaidő" után vagy alatt utcára kerülnek.

Villepin hangsúlyozta egy interjújában: reformra van szükség, mert a francia gazdaság szerkezete elavult, a munkaerő és annak járulékos költségei, a szocális támogatási rendszer túl nagy terhet ró a munkaadókra. Emiatt számos vállalkozás a kelet-európai vagy ázsiai térségbe költözik, ahol képzett munkaerőt jóval olcsóbban talál. Ez az új törvény ennek az elavult és drága gazdasági szerkezetnek a megreformálására tett első kísérlet.

A miniszterelnök szerint a sztrájkoló diákok elfeledkeznek a novemberi külvárosi lázadásról, márpedig ez a törvény elsősorban azokon akar segíteni, akiknek nincs módjuk egyetemre járni.

Kedd délután az 1968-as diáklázadás központjának számító Latin negyedben ötezren követelték a törvény visszavonását. Az öszszecsapásokra akkor került sor, amikor néhány tüntető üvegekkel kezdte dobálni a rendőröket, akik könnygázzal oszlatták szét a rendbontókat.

Csuklyás fiatalok és rendõrök csaptak össze a párizsi Latin negyedben kedden
Csuklyás fiatalok és rendõrök csaptak össze a párizsi Latin negyedben kedden
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.