Panaszok az OVB-nél a Fidesszel szemben

Értesüléseink szerint az MSZP az Országos Választási Bizottsághoz fordul, mert birtokába került egy olyan jogosulatlanul összeállított Fidesz-lista, amely egy kisváros teljes választói névjegyzékét tartalmazza, megkülönböztetve abban a baloldali és a jobboldali szimpatizánsokat, illetve a pártválasztásukban bizonytalanokat.

A Munkáspárt 2006 is kilátásba helyezte, hogy az OVB-hoz fordul. Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 alelnöke sajtótájékoztatón közölte: több fideszes képviselőjelölt ajánlott segítséget számukra az ajánlószelvények gyűjtésében. A politikus azt állította: - Tóth András, Vinnai Győző és Hajzer László Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes képviselőjelölt ajánlott fel ilyen segítséget. Ezekről a beszélgetésekről és a Fidesz képviselői által később kezdeményezett egyes telefonhívásokról hangfelvételek készültek. Ezek egyértelművé teszik, hogy mi is történt.

A Fidesz "ostoba és nyilvánvaló provokációnak" nevezte a vádakat. A három fideszes képviselőjelölt közleménye szerint a Munkáspárt kereste meg a nagyobbik ellenzéki pártot. Jelezték továbbá, hogy jogi útra terelik az ügyet.

Vajnai Attila tegnap azt közölte: péntek délutánig várja a Fidesz-képviselők hozzájárulását ahhoz, hogy a velük készített hanganyagot nyilvánosságra hozhassák. Ha ez nem történik meg, az Országos Választási Bizottsághoz fordulnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.