Szerintem nem egészen erre gondolt. Akkor sem, amikor az ígéretnek földéről beszélt. Azt is mondta, hogy a nép még gyermek, de majd felnő. Hát nem tudom. Orbán mindenesetre gyermeknek tekinti az országlakosságot (ha jobban tetszik: az "embereket"). Sokan elhiszik, amit mond, és ez meglepő, mert volt alkalmuk tőle mindent hallani, és mindennek az ellenkezőjét is.

Dávid Ibolya viszont azt mondja, hogy az állampolgárok felnőttek. Merész kijelentés. Ha igaza van, az MDF bekerül a parlamentbe. Távol áll tőlem a jobboldal, de szeretném, ha igaza lenne. A parlamentnek szüksége van egy normális jobboldali pártra. Nem mindegy, hátra nézünk-e vagy előre. Itt vannak a friss pártlisták: a fiatal demokraták öregszenek és a múltba néznek, a szabad demokraták fiatalodnak és a jövőbe.

Mulatságos kampányelem - a múlt hétre is jutott belőle - a fokozatos lebutulás. Ennek a fogalmazásgátlót szedő Deutsch-Für Tamás a mestere. Nem nevezném per definitionem idiótának, mint Bencsik András tette a Demokratában, bár a kampánybunkóság mértékét egy ideje magam is deutschfürben mérem. A "Van egy ember..." kezdetű politikai hirdetést náci beszédhez hasonlítani legalább öt deutschfür a tízes skálán. A miniszterelnök hüvelykujjának állását videón elemezni megvan hat is. Nemcsak Deutsch-Für mérhető deutschfürben. A vizslafax három és fél, a zsaroló Bagó képviselő négy, Simicska torokelvágós dumája négy és fél deutschfürt ér. Orbán is teljesített cirka kettőt azzal, hogy "a nemzet a test, a köztársaság csak a ruha". Pásztor képviselőjelölt hat deutschfürnyi díszzsidózása rekordbeállítás.

Az elmúlt hét highlightjának az Áder-Kóka tévévita ígérkezett. A Fidesz frakcióvezetője a levitézlett Medgyessy négy évvel ezelőtti szocialista kampányígéreteit kérte számon a szabad demokrata miniszteren. Áder olyan konok gépiességgel hatolt előre - adatbázisából citálta, ki hányadik sorban ült a lakossági fórumokon -, hogy a vele egy időben sugárzott Schwarzenegger-Terminátor, a feladatának elvégzésére betáplált robot hozzá képest gyönge kezdőnek tűnt. A Caro-Cann védelmet választó Kóka minden mondatát azzal a varázsigével kezdte, hogy "én mint liberális miniszter", ami több érzékeny pontját fedetlenül hagyta. A csörte az óvodai dialógusokhoz hasonlított. "Hüje vagy." "Te vagy hüje." "Százezerrel több a munkanélküli", mondta az egyik. "Viszont ötvenezerrel többen dolgoznak", mondta a másik. Talán emlékeznek arra a Hacsek-Sajóra, hogy tudja, Sajókám, a Deákné, akitől a bor árát kérik, dehogy, az a Bodóné, a Deáknénak vászna van, abból van a három lányának az egy szoknyája, egy csodát, az a Csicsóné. Körülbelül így ment ez is. Az utolsó szó jogán Áder közölte, hogy Schneider Fáni azt mondta, nem kell néki piros szoknya, ipi-apacs Orbán lesz a miniszterelnök. Ezzel vége is lett, szegény Baló György - egész végig látszott rajta - nem tudott hová lenni a szégyenkezéstől. Akkor inkább a Schwarzenegger, nem beszélve a Milan- Bayernről.

Kóka Jánosnak lett volna egy értelmes gondolatmenete, de nem volt hozzá partnere. Az tudniillik, hogy csak a szegényeket kell árkompenzációval támogatni, a gazdagokat pedig a vállalkozásaikban segíteni, mert abból lesznek új munkahelyek. (Felnőtt ország módot ad rá, hogy pártja kormányképes legyen, és számon lehessen kérni rajta.) A Fidesz viszont - akár egykor a Kádár-rendszer - a gondoskodó állam képét vizionálja, legalábbis retorikájában. Olyannak szeretné láttatni magát, mint az a kereskedelmi csatorna, amely az Áder-Kóka vita előtt egy órával, a nőnapon nagyvonalúan gondoskodott a leginkább rászorultnak tartott kvízversenyzőjéről. (Huncut, aki a képernyő előtt ülve nem tudta, mennyi pénz van a táskában.) A jótékonyság szép dolog, de már Tiborc is azt kérdezte Bánk bántól, amikor pénzes zacskót kapott tőle, hogy adhatsz-é mindenik szűkölködőnek. Szociális demagógia helyett a tényekről kellene beszélni. Át kellene menni programvitába.

Ez utópia. A program nem része a kampánynak, mert a Fidesznek nincs programja. De ha volna is, a programokról őszintén beszélni választás előtt Magyarországon egyenlő a politikai öngyilkossággal. A GKI és az Ecostat szerdán arra figyelmeztetett, hogy ha az új kormány nem teszi rendbe a büdzsét és nem kezd reformokba, akkor komoly pénzügyi válság fenyeget.

A választások után gazdasági megszorítások következnek – egyetlen politikai erőt sem tartok annyira hülyének, hogy ne vezesse be őket –, de ki merné most mondani? Majd ha Petőfi jóslata megvalósul. Nem az ígéretnek földéről, hanem a felnőtté vált állampolgárról. Politikai értelemben az lesz az ígéret földe, de nem hiszem, hogy egyhamar el fog jönni.

Fejlett európai demokráciákban a politikusi őszinteséget a politikusi hitelesség helyettesíti. Kérdés, ki a hiteles politikus. A fejlett Nyugaton erre megvannak a demokrácia finomodásával kialakult mérőtechnikák. Nálunk – szeretném hinni – az, aki el tudja hitetni, hogy a közjót szolgálja, nem a hatalmi aspirációit és a meggazdagodását. Aki államférfi próbál lenni, nemcsak politikus. Akiről ha nézem és hallgatom, elhiszem, hogy nem hazudik. Járai Zsigmond az Ecostat után egy nappal szintén válsággal riogatott. Csakhogy ő olyan, mint a mesebeli pásztor, aki akkor is farkast kiált, amikor nem jön a farkas (ráadásul egy hónap híján négy éve mindig, előtte nem), úgyhogy én speciel akkor se hinném el neki, ha a farkas már ott állna az ajtóban.

Orbán hitelességét pechesen érinti négyéves kormányfői és négyéves ellenzéki ténykedése, ezért is került bizalmi válságba szimpatizánsai körében (fanatikusait kivéve). Gyurcsány viszont nulláról hozta föl másfél év alatt a szocialistákat, többen kíváncsiak rá, mit tud csinálni további négy év alatt. A rendszerváltás eddigi miniszterelnökei közül ő az, aki a leghitelesebben kommunikál egyfajta politikai ethoszt, amit szimpatizánsain kívül is sokan elismernek (gyűlölőit kivéve). A politológusoknál kevésbé csodálkozom azon, hogy Orbán elmismásolja a miniszterelnök-jelölti párviadalt. Van vesztenivalója.

Viszketek a vezérkultusztól. Szerencsétlen az az ország, amelyiknek vezérre van szüksége. (Brecht után szabadon.) Az emlegetett Bencsik András a héten „hadseregtábornoknak” és „vezénylő tábornoknak” titulálta Orbán Viktort, s ezzel elérte a tíz deutschfürt, és beállította az abszolút rekordot. A vívórekorder Schmitt Pál is „hadmozdulatokként” jelenti be a Fidesz-janicsárok közeli kirajzását. Kampánygyűléseken máris áll a háború. A csendes többség azonban nem háborút, hanem békét és nyugalmat akar ebben az országban. Holnap, a legszebb nemzeti ünnepen sokan gondoskodni fognak arról, hogy egymásnak ugrasszák az „embereket”. Ezért maradok egész nap otthon – ha már a vezénylő tábornok néhány éve elintézte, hogy belátható ideig amúgy se tűzzem ki a kokárdát.

A szerző színikritikus, a Színház főszerkesztője