A Grimaldi-villából a Moncada-palotába
A hét vége óta komoly külpolitikai szakírók foglalkoznak azzal, hogy mit jelképez a charango. Az Andok indiánjainak kicsiny gitárra emlékeztető, régebben a tatu páncéljából, ma jobbára fából készült hangszere Condoleezza Rice kezében vált politikai eszközzé: a zongoristaként egészen kiváló amerikai külügyminiszter a kamerák előtt pengette a húrokat, ami a kommentárok szerint legalábbis egy nyitány kezdeteként értelmezhető. A charangót Evo Morales bolíviai elnök ajándékozta Rice-nak. A poén: a hangszert lakkozott, zöld kokalevelek díszítik. Nem tudni, hogy Rice ezt felismerte-e, de a külügyminiszter kísérete később heves telefonálásba kezdett annak kiderítésére, hogy egyáltalán hazavihetik-e a tiltott növénnyel borított zeneszerszámot. Bolívia nemrégiben beiktatott első indián elnöke korábban a kokatermesztők szövetségének elnöke volt. A baloldali politikus kampányában azt ígérte, hogy fellép a koka termesztését tiltó törekvésekkel szemben, és azt is mondta, hogy megválasztása esetén "Washington rémálma" szeretne lenni. Ez utóbbi a kokás charango révén részben már sikerült is.
Rice és Morales találkozójára Chile első női elnökének beiktatása alkalmából került sor. A gyermekorvos Michelle Bachelet sorozatban már a negyedik baloldali kormányt alakíthatta meg, amióta Augusto Pinochet tábornok 1990-ben a hatalom feladására kényszerült. A katolikus, konzervatív Chilében szenzációt keltett a három gyermekét egyedül nevelő, nem hívő Bachelet győzelme. Az elnök asszony tíz férfi mellé tíz nőt nevezett ki a kormányba, és beiktatási beszédében megemlékezett a Pinochet puccsa idején, 1973-ban az elnöki rezidencián, a Moncada-palotában életét vesztett Salvador Allende elnökről. Az akkori államcsínyben vastagon benne volt a CIA, most viszont Rice mosolyogva hallgatta Bachelet beszédét. Az elnök asszony apja napra pontosan 32 évvel a ceremónia előtt Pinochet börtönében halt meg: a légierő tábornokaként hű maradt Allendéhez. Özvegyét és lányát a junta letartóztatta, a titkosszolgálat hírhedt központjában, a Grimaldi-villában kínozták őket, végül az NDK-ba távozhattak.
Az elnöki beiktatáson jelen volt Hugo Chávez venezuelai elnök is, akit a szervezők jó messzire ültettek Rice-tól. A helyzet jól érzékeltette az amerikai dilemmát: ahhoz, hogy távol tarthassák magukat a radikális Cháveztől, közelíteniük kell a mérsékelt baloldali politikusokhoz. Latin-Amerikában ma gyakorlatilag ennyi a választék, a jobboldal szinte mindenütt visszaszorulóban van. Rice már Chilébe utaztában utalt arra, hogy módosítani kell az utóbbi évek segélyezési politikáján. Az Egyesült Államok a nemzetközi büntetőbíróság megalakulása után megtagadta a katonai segélyt azoktól az országoktól, amelyek úgy csatlakoztak az egyezményhez, hogy nem rögzítették törvényben az amerikai állampolgárok kivételét. Tizenkét latin-amerikai ország vesztette el a támogatást. A lépést a Pentagon kényszerítette ki, nehogy amerikai katonákat citáljanak bíróság elé. Most megint a Pentagon akar váltani, mert a pénzzel a latin-amerikaiak együttműködési hajlandósága is csökkent.
További feszültségforrás a kábítószer-ellenes küzdelemre fordítható segélyek csökkentése. Washington egyedül Kolumbiának ad egyre több pénzt, mindenhol máshol, így Bolíviában is visszavesz a támogatásból. Rice az utóbbi egy évben megszabadult több, az első Bush-kormányban befolyásos vezető diplomatától. A személyi változások megteremtették a feltételét annak, hogy a külügyi tárca visszatérjen a korábbi, kevésbé ideologikus latin-amerikai politikához.
