A pluszmunkaórákról hivatalos feljegyzés nem készült, azokat ő vezette saját magának egy kis füzetbe. Elmondása szerint főnökei tudtak erről, és több alkalommal szóbeli ígéretet tettek arra, hogy a cég anyagi helyzetének rendeződésekor kifizetik a túlóráit. Erre azonban nem került sor. Tóthnét 2002 októberében rendes felmondással elbocsátották állásából. Kis füzetében akkorra már több mint kilencmillió forint kifizetetlen túlóra szerepelt. A vita végül a munkaügyi bíróság elé került, de keresetét 2005 februárjában másodfokon is elutasították, mivel sem a túlmunka tényét, sem pedig a mennyiségét nem tudta érdemben bizonyítani. A túlmunkát rögzítő jelenléti ív hiányában a bíróság úgy ítélte meg, hogy a dolgozó elektronikus beléptető kártyájához kapcsolódó nyilvántartás nem a munkaidő regisztrálását szolgálja, hanem pusztán azt a tényt rögzíti, hogy a dolgozó a "munkahelyen tartózkodott".

Tóth Imréné felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság (LB) is elutasította. "Nem nyert bizonyítást, hogy a Rynart eltűrte a felperes által állított helyzetet, ... sőt a munkaidőn kívüli munkavégzést a felettesek kifejezetten tiltották" - áll az elutasító végzésben. Tehát túlóra iránti keresete alaptalannak bizonyult.

A cégek kifogásai az ilyen esetekben általában hasonlóak: ők nem rendeltek el túlmunkát, és a feladatok mennyisége sem indokolta azt, a dolgozó hanyag, vagy rossz munkavégzése miatt nem tudta a munkafeladatát a kitűzött időn belül elvégezni. Ez utóbbi indokot látszik keresztülhúzni a Legfelsőbb Bíróság 2005. őszi állásfoglalása, miszerint a munkáltató által tudomásul vett túlmunka díjazása akkor is megilleti a munkavállalót, ha erről nem állapodnak meg külön. Az elvi döntés alapjául szolgáló esetben a jelenléti ív és tanúvallomások is alátámasztották, hogy a munkavállaló napi 10-14 órát dolgozott, bár a cég nem rendelt el külön túlmunkát, a bíróság végül a túlórák kifizetésére kötelezte.

Hogy a túlmunka megítélése mennyire összetett kérdés, azt jelzi egy szintén az LB elé került ügy, ahol a bíróság a munkáltató javára döntött. A munkavállaló egy kisebb cégnél dolgozott, ahol egy hirtelen rendelést csak túlórában lehetett volna teljesíteni. Mivel nem volt hajlandó túlórában dolgozni, elbocsátották. A bíróság szerint a lépés jogos volt, mivel a munkáltató csakis túlmunkával tudta volna teljesíteni a megrendelést, a feladat megtagadása miatt jogosan vált meg rendkívüli felmondással a dolgozótól. (B. Z.)