Szlobodan Milosevics tizenhat éven át volt Szerbia tényleges politikai vezetője, mérlege katasztrofális. Szerbia elvesztette a volt Jugoszlávián belüli vezető szerepét, közben magát a volt Jugoszláviát, amely egy ideig tekintélyes középhatalom volt, majd elvesztette a horvátországi és a boszniai szerb közösségek háborúit, végül gyakorlatilag elvesztette Koszovót, és minden bizonnyal elveszíti Montenegrót is. Mindeközben maga Szerbia nem csupán régiós központi szerepét vesztette el, hanem leszakadt önmagához és szomszédaihoz képest, perifériára, sőt páriasorba szorult. Szerbia ma elszegényedett, kiszolgáltatott, alig működő állam, amelyben hártyavékony demokrácia fedi a maffiásodott közviszonyok szakadékát: az ország bármelyik pillanatban visszazuhanhat a politikai és köztörvényes bűnözők uralta káoszba.

Ehhez képest szinte másodlagos, hogy politikai felelősséget viselt több százezer ember haláláért, milliók földönfutóvá válásáért, az ország anyagi és szellemi romba döntéséért, és azért, hogy a szerbeknek legalább két nemzedéke hatalmas újjáépítési erőfeszítésekre kényszerül - szörnyű hátrányból.

Könyvtárakat írtak róla, de a feleségén kívül aligha ismerte bárki is. Rejtőzködött. Igazi politikai eszméi nyilván nem voltak, a pillanat hatalomtechnikai követelményeihez igazodva volt jugoszlávista, kommunista, nagyszerb nacionalista, kisjugoszlávista, oroszbarát, Amerika-utánzó, ortodox, Nyugat-partner stb. Szerbia, Jugoszlávia stb., csak annyira érdekelte, amennyire a hatalom megtartásához és megszerzéséhez szüksége volt rá. Könnyű kézzel dobta el boszniai és horvátországi honfitársait, még könnyedebben cserélgette szövetségeseit és ellenségeit, és nem habozott akkor sem, ha a szervezett bűnözés főben járó bűnöseivel kellett szövetkeznie.

Amikor megbukott, és a hágai törvényszék elé került, akkor sem adta föl. Láthatóan hitte, hogy jogi erővel nem lehet rábizonyítani a népirtást és az emberiség elleni bűntetteket. Hitte, hogy megint javára fordulhat a politikai kocka, és mivel másfél évtizeden át csaknem minden hatalmi trükk bejött neki, azt gondolta: nagy politikus, ügyes játékos. Valójában majdnem minden stratégiai döntése hibásnak bizonyult, és bár tényleg nagy tétekben játszott, végül mindig vesztett. De nem akart fölállni az asztaltól.

Többször is azt hitte: jól kalkulál, a nagyok hagyni fogják, amit csinál. És sokáig hagyták is, Milosevics nem vette észre, amikor már nem. Ez volt a legnagyobb tévedése, és megint csodálkozott: nála rosszabbak is megúszták. Amikor a napnál világosabb lett, hogy Milosevics nem látja át a geopolitikai konstellációt, akkor végre belül is megingott, majd megdőlt a hatalma.

Bocsánat a kegyeletsértésért, de hirtelen halála megkönnyebbülés mindenkinek, akinek még dolga lett volna vele. Nyugodjék békében - mert így békén hagyja Szerbiát és környékét is, ez pedig holtában is fontos lehet. Ha rosszul bolygatják, a közveszélyes és önpusztító nacionalizmus túléli. De még nagyobb baj, ha vele együtt sietve eltemetik az örökségével való komoly szembenézést is.