Listák páternosztere

Megeshet, hogy a pártok nem mindig mondanak igazat, de országos listáikon aligha tudnak hazudni. Kiderült: nemcsak szónoki fordulatként használták, hogy le kell cserélni a rendszerváltó politikai generációt. Teszik is: a Fidesz hozzáöregítette listáját a konzervatív imidzshez, a többiek éppen fordítva.

A szocialistáknál a lista elején két olyan fiatal politikus, Gyurcsány Ferenc és Hiller István, akik négy éve látótávolban sem igen voltak. Ezen a váltáson persze már túlestünk 2004-ben. De most más nevek is látványosan bemozdultak: Baja Ferenc a szabolcsi listán 2002-ben első volt, most sehol, az országoson 38., Nagy Sándor, akit lebírhatatlannak tartottak ebben az univerzumban, ugyanott 63., Jánosi György, bár választmányi elnökként futott neki ennek a ciklusnak, 93., ahonnan még véletlenül sem lehet bejutni.

Az MDF esete egyszerű: a régiek nagyobb része a Fideszben, kényszerűség a váltás, annál váratlanabb viszont az új SZDSZ-lista. Amely maga az újrakezdés szándékának világgá kiabálása. Beelőzve a teljes liberális élmezőnyt felhúzott Kuncze Gábor mögé Kóka János, aki még nem volt nagykorú, amikor az SZDSZ azért még ma is kemény magja a rendőrökkel való gyürkőzésről áttért a rendszerváltoztatásra. S ha ez az üzenet nem volna elég, az iskolaüggyel is foglalkozó egyetemi oktató, Sándor Klára Magyar Bálint oktatási miniszter elé került a listán - utóbbi ajánlásával -, ahogy a párt egészségügyi frontját képviselő kórházigazgató, Molnár Lajos is ott van az első ötben. A régiek mind mögöttük, Demszky és Pető pedig, igaz, bejutást ígérő helyen, a budapesti listán. A klasszikus - politikai, jogi - liberalizmus egy további vesztesége Tölgyessy Péter - ő a Fidesz-listára nem került fel. Az SZDSZ-nél látható: a rendszerváltó, felszabadító liberalizmus helyét átvette a modern piac- és üzleti szabadság politikusainak új csapata. De mi történt a Fidesznél? Ki került például Tölgyessy helyére? Nos, az 1998-ban neki kínált ötödik helyen most Wittner Mária található, akit az különböztet meg a többi tiszteletre méltó ötvenhatostól, hogy még most is tele torokból tud kommunistázni. Ő szimbolikus személyiség e listán, abban az értelemben is, hogy ott visszanyesték a fiatal demokraták fiatal szárnyát. A névsort hozzáöregítették a párt világlátásához. Rogán Antal egy közepes budapesti listás helyen, Répássy Róbert egyelőre sehol, Szájer Brüsszelben, Várhegyi a központban Orbán meghosszabbított karja, de listákról hiányzik, berobbant viszont miniszterelnökhelyettes-jelöltnek Mikola István, aki aligha tekinthető klasszikus fideszesnek. Előrerukkolt még Semjén Zsolt, megint csak az egykori fiúktól igen távoli vidékekről indulva, magával hozva viszont a katolikus egyház áldását.

Ezen belül is Mikola kiemelése az a gesztus, amiből olvasni kell: a Fejér megyei listán ő az első, s a párt volt egészségügyi minisztere, Gógl Árpád ott is csak ötödik. Mit tudhat ez a már korántsem fiatal ember? Emlékezetes, hogy amikor miniszteri reformjai ellen a kamara és a szakszervezet tiltakozott, a szakmát maradinak és haszonlesőnek nevezte. Nemrég úgy általában nekiesett a fiataloknak a szingli életmódot és a Big Brothert ostorozva, viszont az egyházak segítségét kérte, hogy egészséges életvitelre neveljék az embereket. Hithű és energikus konzervatív, aki kissé fanatikus hittérítőként a lelkeket akarja maga mellé állítani, miközben a december 5-i népszavazást közvetlenül Mohács és Trianon mellett láttatja. Szóval, ő került a Fideszben arra a listás helyre, ahol 1990-ben még Fodor Gábor volt. Kétségtelen, ez is generációváltás.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.