Az amerikai NASA, az európai és az olasz űrügynökségek együttműködésével 1997-ben felbocsátott Cassini űrszonda vizet talált a Szaturnusz Enceladus nevű holdján. A csillagászok régóta sejtették, hogy a hold felszíni barázdáinak kialakulásában szerepe volt a víznek, ám most bebizonyosodott, hogy az égitest felszíne alól jelenleg is nagy mennyiségű víz - pontosabban jégpára - lövell ki. Ebből jött létre a Szaturnusz legnagyobb gyűrűje, de ennél is fontosabb, hogy az Enceladus déli pólusán uralkodó -188 Celsius-fokos hideg ellenére a felszín alatti víz nagyjából 0 fokos, vagyis folyékony, és csak a felszínre jutva fagy meg. Ez a harmadik eset, hogy "földön kívüli" vizet találtak. Már sikerült víz korábbi jelenlétét kimutatni a Marson, a Jupiter Európa nevű holdján pedig most is felszín alatti óceánokat sejtenek.

A Science (Tudomány) című folyóiratban közölt cikkükben a Cassini adatait feldolgozó csillagászok úgy vélekedtek, hogy az Enceladuson a víz vagy az óriásbolygó vonzása által keltett heves árapálymozgás vagy a radioaktív sugárzás miatt meleg. Azt egyelőre nem lehet megmondani, van-e élet az Enceladuson, de az biztos, hogy ennek feltételei adottak. Földi viszonyok között az óceánok mélyén, teljes sötétségben is van élet a nagy nyomású, különben alig néhány fokos vízben ott, ahol a földkéregből feltörő forró gázok felmelegítik a környezetet.

A Cassini 2008-ban kerül a legközelebb az Enceladushoz, akkor 350 kilométerről készít majd még élesebb fényképeket, és az sem kizárt, hogy keresztülrepül majd a hold déli pólusa közelében észlelt jégfelhőn. A tudósok szerint érdemes mérlegelni, hogy egy szonda az Enceladus déli féltekéjén leszállva milyen méréseket tudna végezni, és mennyivel tudná előremozdítani az élet kialakulása és világűrbeli elterjedtsége utáni kutatást.

Az Enceladus hatalmas repedéshálózatát a bolygó tágulása hozta létre. A hold évmilliók alatt lassan hûlt le, és a hûlés tágulással járt.