Február elején, 85 éves korában elhunyt Betty Friedan, a világhírű amerikai feminista szerző és aktivista. A világsajtót elárasztották a megemlékezések. Az online ill. online is hozzáférhető magyar újságokban csak a tusarok.org ragadta meg az alkalmat, s a Tűsarok megemlékezését vette át A Hét című erdélyi lap.

Friedan pszichológiát tanult. „Aktívan részt vett marxista körök tevékenységében, később az egyetemi újságot szerkesztette, majd baloldali és szakszervezeti ügyekben tudósított” – olvassuk a Tűsarok nekrológjában.

Az ő 1963-ban megjelent The Feminine Mystique című könyve rázta fel csipkerózsika-álmából a feminizmust, és indította el a mozgalom második hullámát – méltatja Margalit Fox a New York Timesban. (A könyv címének az eredetinél kevésbé sokatmondó, de a lényeget kifejező fordítása ez lehetne: A nőiesség mítosza.)

Az ötvenes években a média, különösen a női magazinok és a nőknek szóló hirdetések boldogságban úszó nők illúzióját keltették. A média azt sugallta, hogy ezek a nők azért olyan boldogok, mert lemondtak a karrierről, és a háztartásnak, a gyermeknevelésnek szentelték magukat.

Friedan szét akarta zúzni ezt a képet, ami jórészt sikerült is neki. A vele egykorú anyákkal készített interjúi azt igazolták, amit a saját bőrén is tapasztalt, hogy ti. a főállású anyák élete korántsem olyan boldog, mint azt az idilli kép sugallja. Az amerikai nők nem elégedettek a házitündér szerepével.

A nőiesség mítosza az egyenjogúság nevében állt ki amellett, hogy a nőknek is joguk van kibontakoztatni képességeiket. Hogy nem azért tanulnak, hogy aztán egész nap főzzenek, mossanak, takarítsanak és gyereket pesztráljanak.

A baloldali radikális mozgalomban edződött Friedan tenni is akart a változásért. 1966-ban részt vett a National Organization for Women, ismertebb nevén NOW megalapításában. A szervezet első elnökeként az egész napos felügyeletet biztosító óvodákért és a munkahelyi esélyegyenlőségért harcolt. Szerepet vállalt továbbá a NARAL, az abortusz-tilalom ellen fellépő szervezet, és egy női politikusokat támogató kezdeményezés elindításában.

A nagy kezdeményező később margóra szorult a feminista mozgalomban. „A hetvenes évektől – írja a Boston Globe megemlékezése – támadni kezdték Friedmant, amiért kizárólag a középosztálybeli fehér nők problémáival foglalkozik, figyelmen kívül hagyva a színes bőrűeket, a szegényeket és a leszbikusokat. Sokan maradinak tartották, mert úgy gondolta, hogy lehetséges, sőt kívánatos a nők és férfiak közötti kiegyensúlyozott kapcsolat.”

A New York Times szemérmesen hallgat a botrányról, amely Friedan leszbikusokkal kapcsolatos kijelentései miatt robbant ki. A NOW egyik ülésén, akkor még a szervezet elnökeként, Friedan nyílt támadást intézett a leszbikus feministák ellen, akik erre tömegesen kiléptek a szervezetből. Később nyilvánosan bocsánatot kért, de teljesen sosem bocsátottak meg neki.

Friedan egyre jobban kiábrándult a feminista mozgalomból. „Nem akartam a szexuálpolitikai kérdéseket belekeverni az egyenjogúságért folytatott küzdelembe, de a mozgalom radikális tagjaival sem óhajtottam szembeszállni” – idézi egy későbbi visszaemlékezését Mark Feeney, a Boston Globe publicistája.

Elégedetlenségének okairól az 1981-ben megjelent A második lépcsőfok című könyvében számolt be. „Friedan attól tartott, hogy a feministák olyan színben tűnhetnek fel, mint akik kiközösítik a karrier helyett a házasságot és családot választó nőket.” Óvott attól is, hogy a feministák férfigyűlölővé váljanak.

A könyvben továbbra is amellett érvelt, hogy a munka és a család összeegyeztetése a legfontosabb feladat, ennek feltételeit kell megteremteni - gyermekgondozó központok létrehozásával, fizetett szülési szabadság bevezetésével és hasonló reformokkal.

„Azt hiszem túl kell lépnünk a nőiességnek azon a mítoszán is, amelyet mi magunk teremtettünk. Az egyenlőségnek az a fajtája, amiért harcoltunk, nem megvalósítható, nem működőképes és nem is kívánatos” – idézi a könyvet Elaine Woo a Los Angeles Timesban megjelent nekrológban. Friedan arra figyelmeztetett, hogy a feministák átestek a ló másik oldalára, és megtagadták „a női azonosság lényegét képező értékeket: a szeretetet, a gondoskodást, az otthont”.

Az ellentámadás nem maradt el. Sok feminista azzal vádolta Friedant, hogy elárulta a mozgalmat. A konzervatív antifeministák egy része pedig dicsérni kezdte, amiért megtagadta korábbi nézeteit. Ez csak olaj volt a tűzre, jóllehet A nőiesség mítosza továbbra is előkelő helyen szerepel a konzervatívok által veszélyesnek tartott könyvek toplistáján. Maga Friedan kitartott amellett, hogy nem az ő álláspontja, hanem az idők változtak meg.

„Egyszer azon töprengtem, milyen sírfelirat illene hozzám – emlékszik vissza Friedan szavaira Woo. – Talán ez: Segített a nőknek, hogy nőként jobban érezzék magukat, és így szabadabban és tiszta szívből szerethessék a férfiakat.”

Betty Friedan