A nagy pártok őriznék a kis iskolákat

A még működő kistelepülési iskolák megtartását és új óvodák létesítését ígéri a Fidesz és az MSZP is. A két nagy párt azonban eltérő finanszírozási modellben gondolkodik.

Az 1500 fő alatti lélekszámú települések óvodáinak és alsó tagozatainak fenntartását teljes egészében a központi költségvetésből fedezné 2007-től a Fidesz - a párt így óvná kormányra kerülése esetén a falusi iskolákat. Jelenleg a gyermeklétszám alapján kapják a támogatást az intézmények, ez azonban sokszor a bérköltségeket is alig fedezi. Az önkormányzatoknak pedig nem mindig van módjuk a központi támogatás kiegészítésére, ezért - és a csökkenő gyermeklétszám miatt - sorra zárják be az iskolákat.

A Fidesz központi bérgazdálkodást vezetne be a kistelepülések óvodáiban és alsó tagozataiban - mondta lapunknak Pokorni Zoltán alelnök. Az egyéb fenntartási költségeket pedig az épület mérete és állapota alapján kiszámított normatívával fedeznék. A rendszert először az 1500-nál kevesebb lélekszámú falvakban vezetnék be, majd a ciklus végégig kiterjesztenék a 3000 főnél kevesebb lakosú kistelepülésekre is. Úgy számolnak, ehhez a most a kistelepülési iskolák fenntartására fordított 180 milliárd forintos központi támogatás további 70 milliárd forintos kiegészítésére lenne szükség.

Egy 2001-es felmérés szerint a családok lakóhelyválasztásánál a munkavállalási lehetőségek után az a legfontosabb szempont, hogy van-e a településen óvoda, iskola - emlékeztetett a volt oktatási miniszter. A Fidesz ezért "lényegében létszámtól függetlenül" megőrizné a falusi óvodákat és alsó tagozatokat. "Azt tudjuk vállalni, hogy a 3000 főnél kisebb lélekszámú településeken ma még működő 1601 óvodát és 1348 általános iskolát megtartjuk ezzel a finanszírozási rendszerrel" - mondta Pokorni.

Az MSZP szintén az alsó tagozatok helyben tartását ígéri, ahol lehet. Hogy ez pontosan mit jelent, azzal kapcsolatban Arató Gergely, az oktatási tárca MSZP-s politikai államtitkára nemrégiben úgy nyilatkozott: "a lehető legtöbb helyen, de nyilván nem ott, ahol egy osztálynyi gyerek sincs az egész iskolában". Ennél jóval magasabb létszámot írna elő Ferge Zsuzsa. A szociológus vezetésével készült, a következő 25 év teendőiről szóló Gyermekszegénység elleni nemzeti program azt tűzi ki célul, hogy "helyben járhassanak alsó tagozatba a diákok azokon a településeken, ahol legalább 40, ezen korosztályba tartózó gyermek él". E létszámot illetően még van vita: Gyurcsány Ferenc információink szerint csökkentené e létszámminimumot.

Az viszont biztos, hogy a nagyobbik kormányzó párt a kisiskolák megtartását a többcélú kistérségi társulások keretében képzeli el. (Ezt a modellt a felső tagozatok esetében a Fidesz sem veti el, ha a társulás célja a minőség biztosítása.)

Az MSZP emellett nemrégiben több száz óvoda vagy legalábbis óvodai csoport kialakítását is bejelentette. Vagyis: újra megnyitnák a már bezárt óvodaépületeket, ezenfelül családi óvodák kialakítását is ösztönöznék. Ehhez plusztámogatásokat is adnának, az óvodának ugyanis kiemelkedő szerepe van az otthonról hozott családi hátrányok leküzdésében.

Hasonlóan vélekedik a Fidesz is, igaz, ők az óvodákat további 20 ezer férőhellyel bővítenék is. A Pokorni Zoltán ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az utóbbi években 18 ezerrel csökkent az önkormányzati óvodai férőhelyek száma, holott az ilyen korú gyermekek létszáma lényegében nem változott. Szerinte fontos szerepet játszanak a hátrányok leküzdésében a közoktatási kollégiumok is, ahol csak más településeken élő diákok laknak, így a fenntartónak nem is érdeke ezeket működtetni. A kollégiumi normatívát ezért - 10-14 milliárd forint ráfordítással - úgy növelnék, hogy a központi támogatás teljes egészében fedezze a kiadásokat.

Az SZDSZ viszont nem megy bele a Magyar Bálint szakminiszter által "pr-fogásnak" nevezett ígérgetésbe - programjukban nem is említik a kisiskolák ügyét. Azt hangsúlyozzák: a gyerekek érdekei az elsődlegesek, márpedig a falusi kisiskolák nem tudják garantálni a megfelelő színvonalat. Az SZDSZ a szülők "lábbal szavazására" is hivatkozik: a jobb módú szülők ugyanis elviszik gyermeküket a kisiskolákból, a falusi intézmények így sokszor a szegregáció gócpontjává válnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.