Gyurcsány-Orbán vita: "a tárgyalásokat halaszthatatlanul meg kell kezdeni"

Csizmadia Ervin politológus és Zsolt Péter szociológus kezdeményezték, hogy kormánypárti és ellenzéki megbízottak, a miniszterelnök-jelölti viták eddigi fő szervezői, a televíziók képviselői és a Méltányosság Politikaelemző Kör (MPK) képviselői tárgyalóasztalnál alakítsanak ki kompromisszumot a vitáról.

"A Méltányosság Politikaelemző Kör hetek óta aktívan javaslatokkal él a miniszterelnök-jelölti vita lebonyolítását illetően" - olvasható a Kör társelnökei által aláírt nyilatkozatban. -

"Az érintett politikusok kezdetben elvi egyetértésükről biztosítottak bennünket, az utóbbi napokban azonban – a közöttük kialakult vita miatt is – mintha elfeledkeztek volna az általuk korábban mondottakról.

Körünk fenntartja eddigi ajánlatait, azaz közreműködne Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitájának megszervezésében. Úgy látjuk azonban, hogy az előkészületek kaotikusak, az egyeztetés a holtponton van. Szeretnénk ezért konstruktív javaslatot tenni:

1. Kezdeményezzük, hogy a kormányoldal és az ellenzék megbízottai, valamint a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete (mint az eddigi főszervező) és a televíziók képviselői, Körünk képviselőivel kiegészülve üljenek tárgyalóasztalhoz és jussanak kompromisszumos megoldásra. Tekintve, hogy sok, pillanatnyilag egymást keresztező szándék és érdek feszül egymással szemben, a tárgyalásokat halaszthatatlanul meg kell kezdeni.

2. A Méltányosság Politikaelemző Kör az érintett felekkel a kapcsolatot felveszi, a találkozó technikai megszervezését magára vállalja.

3. A mai napon – a fentieknél jóval konkrétabb tárgyalási javaslattal - levélben keressük meg valamennyi érintett felet, és együttműködésre,valamint a vita szabályainak pontos lefektetésére kérjük őket..

Tisztelettel:

Csizmadia Ervin és Zsolt Péter,
a Méltányosság Politikaelemző Kör társelnökei

Budapest, 2006. március 8."

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.