A szociális fórummozgalmak a XXI. század termékei, bár kétségtelenül vannak előzményei, amelyek visszanyúlnak a 90-es évekre, amikor a neoliberális gazdaságpolitika egyre agresszívabb formákat öltött, s a világ különféle civil szerveződései számára világossá vált, hogy a transznacionális társaságok nyomására és informális felügyelete alatt a WTO - a liberalizációt, a szabad versenyt hirdetve - a piacnyitás, a dereguláció és a privatizáció révén életünk egyre több területét veszi birtokba, s negatív hatásai tömeges elszegényedéshez, környezeti romboláshoz, a társadalom szétszakadásához vezetnek.

A globalizáció-ellenes és/vagy a globalizációkritikai mozgalmak kiteljesedése az XX. század végére esett, 1999-ben Seattle új fejezetet nyitott a civil önszerveződések és népi ellenállások történetében. Merőben új jelenséggel állunk szemben, mert a hagyományos munkásmozgalmak helyett, illetve mellett az Internet elterjedésével növekvő hálózatosodás figyelhető meg. A kapitalizmussal elégedetlen reformista, vagy radikális erők hálózatokat építenek ki, az információáramlás felgyorsult, a világ „globális faluvá” zsugorodott össze. Eredetileg a davosi Világgazdasági Fórum ellenrendezvényeként megtartott Szociális Világfórum (SzVF) első találkozójára 2001. januárjában Porto Alegre-ben került sor, amelyet további fórumok követtek. Azóta több világ-, kontinentális, regionális és lokális szociális fórumrendezvényeket tartottak. Mára a szociális fórumok nemzetközi jelentősége megnőtt, évről évre egyre többen kapcsolódnak be a rendezvényekbe, bár a kontinensek és a régiók között igen jelentős eltérések figyelhetők meg.

Leggyengébbek a szociális fórummozgalmak Közép – és Kelet-Európában. A jelenség sajátos okainak feltárására és az alternatívák kimunkálására már történtek lépések (lásd a tavaly októberben Budapesten az Eszmélet folyóirattal közösen megrendezett Közép- és Kelet-Európai Szociális Fórum Előkészítő Tanácskozást). Figyelemre méltó, hogy térségünkben, így Magyarországon is a globalizációkritikát a jobboldal sajátította ki. Miközben a SzVF-ban résztvevők túlnyomó többsége (közel 80 %-a) magát baloldalinak (60 %), vagy balközépnek (19,6%) tartja, addig például Magyarországon a szociális (vagy társadalmi) mozgalom a politikai ideológiák mentén mélységesen megosztott és pillanatnyilag valójában álbaloldali (ténylegesen azonban antikommunista, jobboldali) szervezetek által dominált folyamat. Ellentmondás feszül amögött is, hogy a hazai ún. „zöldek” szívesen csatlakoznak a nyugati országok – elsősorban baloldali – akcióihoz , kampányaihoz, de bojkottálják a magyarországi valódi baloldali szervezetek (pl. az ATTAC, vagy a Marx Károly Társaság stb.) rendszerkritikai rendezvényeit. Közismert tény az is, hogy nálunk a fiatalok döntő többsége jobboldali érzelmű.

Számos pozitívuma mellett a fórummozgalmakat sok kritika is éri mind kívülről, mind belülről. A bírálatok részben a mozgalom „bibliájának” tekintett ún. Porto Alegre-i Charta alapelveinek ellentmondásosságából fakadnak, illetve abból, hogy a fórumokra egyesek csupán mint eseményekre, mások pedig mint folyamatra tekintenek. Sok esetben – főleg a radikális szervezetek részéről - türelmetlenség is tapasztalható, mert közös cselekvést, összehangolt akciókat, mindenkire kötelező menetrendet sürgetnek, míg mások a mozgalomban részt vevő egyének és csoportosulások közötti párbeszédre, a népek közötti szolidaritásra, a laza, vidám együttlétre helyezik a hangsúlyt. Valójában tehát állandó vita folyik arról, hogy mi is a SzVF és a benne részt vevők igazi célja. Gyakran olyan vélemények is megfogalmazódnak, hogy a SzvF alakuljon át „világpárttá”. Nem mindenki gondolja úgy, hogy a szociális fórumok a tőke dominanciája elleni küzdelemnek megnyilvánulási formái. De vajon a résztvevők egyszerűen csak kétségbeesett ellenállók, akik a mindannyiunkat régóta fogva tartó, a multik és a spekulánsok érdekeit szolgáló globalizációval szállnak szembe? Vagy netán a mozgalom célja csupán a kormányok és a nemzetközi intézmények figyelmének ráirányítása a szociális problémákra?

Sokféle vélemény és válasz fogalmazódik meg, mert a mozgalom plurális, sokszínű, s a benne részt vevők céljai is igen eltérőek. A SzVF mindenki előtt nyitott, aki az alapelveket elfogadja és erőszakmentes változást akar a világrendszerben elérni, illetve aki tiszteletben tartja más népek kultúráját és önrendelkezését. Elvileg minden részt vevő egyenrangú, egyetlen témakör, vagy akció sem fontosabb, mint a másik, nincs hierarchia, a fórumok rendezői/szervezői nem gyakorolhatnak ellenőrzést, vagy irányítást az események fölött, ők csupán „facilitátorok” (a viták lebonyolításának, az eseményeknek segítői, szervezői). Ez az oka annak, hogy az alapelvek tiltják a pártok, vagy katonai szervezetek, vagy kormányzati szervek részvételét, de sajnos ezt igen gyakran nem tartják be (Európában és idehaza sem). A fórumok – elvileg - csupán teret, lehetőséget biztosítanak a civilek összejöveteléhez, senki nem léphet fel az egész fórum nevében, vagy hozhat mindenkire kötelező érvényű döntést, vagy határozatot. A résztvevők egyes csoportjai a döntéseiket/kampányaikat elvileg konszenzussal hozzák meg. A konszenzus a gyakorlatban mégis a domináns szervezetek (pl. szakszervezetek, pártok álcivil szervezetei) nyomására , vagy manipulációja révén valósul meg. Különösen igaz ez a megállapítás az Európai Szociális Fórum előkészítő tanácskozásaira, amelyeken e sorok írója több alkalommal is negatív tapasztalatokat szerzett.

Mindazonáltal a SzVF eredetileg „csak” arra vállakozott, hogy összehozza azokat, akik számára „az ember előbbre való, mint a pénz”. A davosi Világgazdasági Fórum ellenmozgalmaként a szociális fórum elindítói egy másfajta gondolkodást, egy másfajta világot akarnak megteremteni, s ennek érdekében alternatívákat kívánnak állítani. Sajnos az alternatívák kimunkálása eddig nem volt jellemző a mozgalom egészére, mivel főleg a fennálló rend ostorozása, a kapitalizmus elítélése dominált csak, sokan a rendszer hibáit hajtogatták mantraként. A résztvevők a globalizáció káros hatásainak elítélése mellett a szolidaritás szálainak erősítésére koncentráltak. Egyhangúlag elítélik a háborúkat és a népek közötti tartós béke mellett szállnak síkra. Ez utóbbi törekvés jelenti azt a minimális alapot, amelyben mindenki egyetért és ehhez az ügyhöz nagy tömegek is mozgósíthatóak szerte a világon. A többség valódi demokráciát akar és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését követeli mind nemzeti, mind nemzetközi méretekben.

Valójában az előbbiekben felsorolt célok nem újak. Akkor tehát feltehető a kérdés: mi az a specifikum, amely megkülönbözeti a szociális fórummozgalmakat a korábbi rendszerellenes mozgalmaktól? Talán az, hogy a világ gondjainak megoldása érdekében a gondolkodás új útjait próbálja megnyitni, másfajta politizálást, másfajta demokráciát szeretne megvalósítani, amelyben a versenyt az együttműködés váltja fel. A SzVF alapítóinak eredeti célja az volt, hogy az uralom eddigi formáival szembeni több évtizedes harc mindennapi tapasztalatait gyűjtsék össze. Az ellenállás egyszerű formáin (tiltakozások, tüntetések) eddig azonban sajnos nem sikerült túllépni, de a jövőben már elkerülhetetlen lesz, ha a mozgalom vonzerejét és eredményességét fokozni kívánják.

A 6. Szociális Világfórum az idén január 19-23. között Mali fővárosában, Bamako-ban, ezt követően pedig január 24-29. között Caracas-ban az eddigiektől eltérően „policentrikus” volt. A súlyos pakisztáni földrengés miatt a Karachi-ba eredetileg szintén január végére tervezett világfórumot 2006. március 23-28.-ra halasztották. A bamakói és a caracasi világfórumok mérlege eltérő, előbbi jelentősége abban foglalható össze, hogy a tőke számára már kevésbé érdekes, illetve a fórummozgalmak eddigi tematikájában marginálisan kezelt afrikai kontinens súlyos problémái most kerültek először a reflektorfénybe. Egyszerre fejezett ki szolidaritást a szociális mozgalmak részéről Afrika népeivel, akiket a neoliberális rendszer a végletekig kizsákmányolt, ahol a szegénység és a kirekesztés elviselhetetlen mértéket ölt, másfelől pedig ösztönzést és reményt nyújtott a kontinens haladó erőinek a népi ellenállás további erősítésére. Amellett, hogy a bamakói rendezvény színes kulturális esemény volt, s „csak” mintegy 500 civil szervezetet, illetve 15-20 ezer résztvevőt vonzott – elsősorban a fórum szűkös anyagi keretei és logisztikai hiányosságai miatt – nagyon figyelemre méltó voltak a fő vitatémák (szegénység, adósság, víz, nők és az ifjúság helyzete, mezőgazdaság, GMO-termékek) „afrikanizálása”.

A bamakói világfórumot megelőzte egy nemzetközi értelmiségi és politikai aktivista-találkozó is a Kongresszusi Palotában (a Bandungi Konferencia 50. évfordulója alkalmából), amelyen a világ vezető globalizációkritikai teoretikusai – többek között Samir Amin, Susan George, Bernard Cassen, Ignacio Ramonet, Francois Houtart – vettek részt. A mintegy 80 fős tanácskozás végén felhívást tettek közzé, amelynek fő célja az imperialista országok dolgozói és haladó erői, valamint az elnyomott országok népi mozgalmai közötti szolidaritás előmozdítása volt. A résztvevők „elkötelezettségüket fejezték ki a fejlesztés alternatív céljainak meghatározása, a társadalmak egyensúlyának megteremtése, a kizsákmányolás minden formájának megszűntetése, valamint Észak és Dél közötti új erőviszonyok létrehozásához vezető utak kijelölése iránt.” A felhívás közös akciókat is tartalmaz, melyek közül kiemelkedik az Irak megszállása ellen tervezett világméretű tiltakozás és demonstráció. A felhívás szerint a tüntetések célja, hogy „megerősítsék a háborúk és a megszállások ellen tiltakozó mozgalmakat, valamint szolidaritást mutassanak a föld különböző háborús tűzfészkeiben küzdő emberekkel. Ebben a tekintetben rendkívül fontos lenne, hogy a 2006. március 18-19.-re tervezett világméretű demonstráció az Irak elleni háborúval és az afganisztáni katonai jelenléttel szemben időben egybeesne:

• a nukleáris fegyverek használatának és gyártásának betiltásával és az összes fegyverarzenál megsemmisítésével;

• a nemzeti határokon kívül található összes katonai bázis, különösen a Guantanamo-i bázis felszámolásával;

• az összes CIA börtön azonnali bezárásával.”

A felhívás szolidaritásra buzdít a palesztín néppel, valamint a Venezuela és Bolívia elleni esetleges USA-agresszió megelőzésére hívja fel a figyelmet.

A bamakói felhívás átfogó és szerteágazó témáit tekintve az alábbi fő tennivalók rajzolódnak ki:

1. Észak és Dél népeinek internacionalista összefogására van szükség, akik a transznacionális társaságok ellenőrizetlen globális terjeszkedése és a pénzpiacok diktatúrája által okozott káros következmények elszenvedői;

2. A XXI. század fejlesztési kihívásaival szemben Ázsia, Afrika, Európa és Amerika népeinek szolidaritását kell megteremteni;

3. Politikai, gazdasági és kulturális közmegegyezés szükséges, amely alternatívát jelent a militarizált és neoliberális globalizációval, valamint az Egyesült Államok és szövetségeseinek hegemóniájával szemben.

A caracasi Szociális Világfórumot óriási várakozás előzte meg. Lelkesedésben és forradalmi hangulatban nem volt hiány. Kétségtelen, hogy a 2005. évi események méltán erősítették a reményeket egy még radikálisabb irányú változásra (netán forradalomra) egész Latin-Amerikában. Az Egyesült Államok egyre erősödő agresszív politikájával szemben növekszik a népi ellenállás, különösen Bolíviában, Ecuadorban és Argentínában. Kuba sikeresen dacol ugyan az USA politikájával szemben, de ezért a következetes magatartásáért gazdasági, társadalmi és politikai téren is magas árat fizet.

A Latin-Amerikában végbement baloldali fordulatot azonban a szociális mozgalom egyelőre nem tudta jelentős politikai tőkévé kovácsolni. Jóllehet a „bolivári forradalom” provokatív és inspiráló légköre mélyebb politikai vitákra ösztönzött, de a mintegy 2200 regisztrált szervezet közel 1800 különböző rendezvénye néha áttekinthetetlen és konfúz is volt. A venezuelai elnök, Hugo Chávez személye kétségkívül meghatározta a SzVF idei lebonyolítását. Eredményként könyvelhető el, hogy a SzVF-on részvevő szervezetek közgyűlésén néhány közös akciót/kampányt sikerült közösen elhatározni, így:

- 2006. március 18.-19.–re világszerte nemzetközi tüntetések, demonstrációk szervezését Irak megszállása ellen;

- A WTO Általános Tanácsának 2006. májusi ülése idejére tiltakozó megmozdulások szervezését a Hong-Kong-i miniszteri csúcstalálkozó határozatainak kisiklatására, a dohai forduló tárgyalásainak megállítására;

- A 2006. júliusában Szent Péterváron tartandó G-8 elleni demonstrációt;

- A Világbankkal és az IMF-el szemben, ezen intézmények éves tanácskozásával egyidejűleg 2006. szeptemberében tiltakozó akciókat, illetve ellenrendezvényeket.

Számos pozitívuma dacára éles kritika is elhangzott a venezuelai világfórum eredményeinek kiértékelése során. Az egyik, hogy Chávez – annak ellenére, hogy a SzVF szervezőbizottsága jóelőre figyelmeztette – túlságosan rátelepedett a rendezvényre, a „csapból” is ő folyt. Ezt az érzést erősítették a „politikai ajándéktárgyak”, mint pl. a gombnyomásra beszélő Chávez-bábú, a polókon és kitűzőkön lévő arcképe, stb. Ez a személyi kultusz egyes kelet-európai résztvevőkben (pl. a Védegylet ott jelen lévő képvelőjében) ellenérzést szült. Dícséretes, de ugyanakkor problematikus (az alapelvek szellemével is ellentétes), hogy a fórum megrendezéséhez a venezuelai kormány mintegy 9 millió USD-vel járult hozzá, valamint hogy a venezuelai hadsereg alakulatai biztosították a rendet és a nyugalmat a rendezvények idejére.

A caracasi SzVF-el szembeni legélesebb a kritikát az ún. Alternatív Szociális Fórum (ASZF) szervezői (zömében anarchisták) fogalmazták meg. Szerintük a SzVF-nek egy fillért sem lett volna szabad elfogadni a venezuelai kormánytól. Az ellenfórum egyik fő ideológusa, John Holloway szerint a világ - ellentétben a marxisták felfogásával – úgy is megváltoztatható, ha a mozgalom nem tör hatalomra, de a parlamenti demokrácia nyújtotta kereteket sem veszi igénybe. A kapitalizmusban a hatalom személyekhez köthető és a meghaladásához négy elvet kell követni, nevezetesen: horizontális modelleket kell létrehozni, az öntevékenységet erősíteni; nem szabad kompromisszumot kötni a hatalommal, túl kell lépni a bal-jobb dichotómián és az önszerveződést kell a középpontba állítani.

Bár az ASZF –en sok országból, több ezren voltak jelen Caracasban az „alternatívák alternatíváinak tanácskozásain”, mégis az ő hangjukat elnyomta a SzVF hivatalos rendezvényein résztvevők közel 100 ezres tömege, akik jelenleg kb. 900 szervezet mintegy 300 különböző hálózatában tömörülnek.

2006. március 8.

Francisca Rodriguez, a Földnélküli Munkások Mozgalmának chilei képviselõje a venezuelai Fórumon