Teri rövid fehér nyúlbundát hordott, formás combján világoskékből sötétkékbe játszó sztreccsfarmer feszült. A lány peckesen lépdelt tűsarkú félcsizmájában, ám amint a szülei sáros udvarára lépett, megbillent, és csaknem elejtette a kezén tálcaszerűen egyensúlyozott csomagot. Teri fél órát volt odabent, de mire visszaszállt a kocsiba, a háromszáz lelkes baranyai falu minden lakója tudta, hogy itthon járt.

Teriről nyolc évvel ezelőtt több újság is írt. Az akkor 17 esztendős lányt megkereste egy pécsi ismerőse, s a fiatalember jól fizető felszolgáló állást ajánlott az iskolázatlan lánynak. Az ismerős autóval elvitte Terit egy, a horvát határhoz közeli panzióba, ám ott kiderült, hogy a lánynak a vendégekkel kellene szobára menni. Teri sírt és tiltakozott, ezért a panziót üzemeltető férfiak pénzzel és fenyegetéssel igyekeztek meggyőzni őt. Három nap után megunták a győzködést, és hazavitték.

A megkerült lányt kifaggatta a polgármester, s az idősödő, mélyen hívő férfi riadóztatta a rendőrséget és az újságokat. Teri mindenkinek azt mondta, hogy akarata ellenére tartották fogva a panzióban, és soha nem lenne képes pénzért "szobázni". Két hónappal később Terit újra meglátogatta a már említett, pécsi fiatalember, és a lány megint elment vele. Még aznap felhívta a polgármestert, hogy ne keressék, mert jól érzi magát, és ő - így fogalmazott - királynőként fog élni. A polgármester megnyugtatta a szülőket, de azért ezúttal is értesítette a rendőrséget. Pár hónappal később a szülők egy Milánóban feladott képeslapot kaptak Teritől. A lány azt írta, hogy jól van, s majd jelentkezik. Attól fogva csak karácsonykor jött tőle lap - magáról azonban egy sort sem írt.

Teri szülei beletörődtek lányuk eltűnésébe. A két idős ember hat gyereket nevelt fel, Teri volt köztük a legfiatalabb. A lány nővérei és bátyjai valamennyien családosak, és mindannyian évek óta munkanélküliek. Így nem tudtak segíteni szüleiken, akik egy komfort nélküli, lassanként összeomló viskóban laknak. Összes jövedelmük negyvenezer forint, sűrűn betegek.

Összevesztek, amikor Teri meglátogatta őket. Megörültek a lányuknak, meg annak, hogy Teri egy grillcsirkét és süteményt hozott nekik, de aztán mindketten elkezdtek durván panaszkodni a másikra. Terinek ebből elege lett, és rájuk vágta az ajtót.

A falubeliek eközben azt találgatták: miből élhet Teri, és miért ment el ilyen gyorsan?

- Nekem is el kellett volna mennem ebből a koszos faluból - csattant fel Teri volt barátnője, Jolán.

- Csakhogy érted nem adnának egy fillért se - hűtötte le Jolánt a férje.

Két hét múlva Teri újra megjelent a fekete autóval, de most nem a szülői házhoz vitette magát, hanem a polgármesterhez. Egyből a lényegre tért:

- Nem adhatnának több segélyt az apáméknak?

- Miből, Teri? - kérdezett vissza a polgármester. - Szegény falu ez, itt mindenkit segélyezni kell.

- Havi tízezer elég lenne nekik - mondta Teri, és rágyújtott egy vékony cigarettára.

- Maga és a testvérei segíthetnék a szüleiket - morogta a polgármester.

- A testvéreim? - Teri lesajnálón gesztikulált a cigarettájával.

- Maga is segíthetné a szüleit.

- Erre nekem nincs pénzem.

- Havi ötven eurója sincs?

- Messze vagyok már.

- Pedig biztosan hálásak lennének magának. Imádkoznának magáért.

- Megvagyok anélkül.

A polgármestert sértette ez az elutasítás, ezért fordított a szón:

- Teri, azt se tudom magáról, hogy van-e férje, vannak-e gyerekei?

- Nincs, és nem is lesz.

- A gyerek a legnagyobb áldás - mondta a polgármester, kenetteljesen.

Teri nem engedte magát elterelni:

- Szóval, nem tud a falu több segélyt adni az apáméknak?

- Sajnos, nem - rázta a fejét a férfi.

- Kár - mondta Teri, és felállt.

- Havi ötven euró olyan nagy pénz magának? - hitetlenkedett a férfi.

- Nem sok, de nem érdekel.

- Miért nem segít rajtuk? Talán haragszik rájuk?

- Talán igen.

- De miért?

- Mindenért - mondta Teri, és köszönés nélkül elment.