Határozatképtelen volt a Fidesz által összehívott parlamenti ülés

A Fidesz az Otthonteremtés Plusz Programja, a 14. havi nyugdíj ésGyurcsány Ferenc egyik cége szerepelt volna napirenden, de akormánypártok kampányakciónak nyilvánították a kezdeményezést.

Nem volt határozatképes az Országgyűlés, ezért Szili Katalin házelnök a szerdai ülést a napirend előtti felszólalások után berekesztette.

A Fidesz által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen az MSZP, ahogy azt korábban jelezte, nem vett részt, az SZDSZ pedig nem nyomot gombot a napirendről történő szavazáskor, így a jelenlévő ellenzéki képviselők igen szavazata nem volt elég a határozatképességhez.

A Fidesz által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés napirendjén az előzetes javaslat szerint a nagyobbik ellenzéki párt Otthonteremtés Plusz Programja megvalósításához szükséges törvénymódosításról szóló törvényjavaslata, a 14. havi nyugdíjra vonatkozó előterjesztése és "A be nem jegyzett Nomentana Kft. megalakításával és működésével kapcsolatban felmerült kérdések" tisztázására felállítani kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslata szerepelt.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője hétfőn közölte, hogy ők nem lesznek ott a parlament rendkívüli ülésén, mivel szocialista képviselők nem kívánnak a Fidesz kampánygyűlésein részt venni. Az MDF jelezte, hogy bár a rendkívüli parlamenti ülés időzítésével nem értenek egyet, mégis jelen lesznek és meg is szavazzák a napirendet.

A szocialisták a távollétükkel erősítették meg, hogy nem támogatják az új lakás építésére váróknak az általános forgalmi adó csökkentésére vonatkozó kérését – nyilatkozta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az ülés után.

Áder  szerint a rendkívüli ülés jól érzékelteti azt, hogy a szocialisták ugyan az elmúlt négy évben az adócsökkentésről beszéltek, de amikor lehetőségük lenne arra, hogy érdemben tegyenek ennek érdekében, akkor a lábukkal szavaznak, be se jönnek a parlamentbe.

A Fidesz felrúgott egy hallgatólagos megállapodást a politikai erők között, mert 1990 óta soha nem fordult elő, hogy kampány időszakban bármelyik politikai erő megkísérelte volna a parlamentet bevonni a kampányába – mondta sajtótájékoztatón Kuncze Gábor szabad demokrata elnök.

Szerinte az előterjesztések szakmailag megalapozatlanok, önmagukban is alkalmatlanok arra, hogy vitatkozzunk róluk. Ezeket az előterjesztéseket egyik parlamenti bizottság sem találta vitára alkalmasnak, vagyis tulajdonképpen az ülés ezzel oka fogyottá vált - jegyezte meg.

Kuncze a Klubrádiónak úgy fogalmazott: "ennek figyelmeztetésnek kell lenniea politikai erők felé, mert különben a következő lépés az lesz, hogyminden hétre valamelyik párt összehívatja a parlament rendkívüliülését, és egy olyan javaslatot vitattat meg, ami eszébe nem jutottnégy éven keresztül, mint mondjuk a 14. havi nyugdíj ötlete aFidesznél."

"Ráadásul, nekem ne jöjjön a Fidesz azzal, hogymennyire fontos neki a parlament, amikor az elnöke három és fél évenkeresztül be se tette a lábát a parlamentbe. Azóta aztán ötször bentvolt, és azóta is erre büszke az egész Fidesz" - mondta Kuncze Gábor. -"Előbb vegyék komolyan a parlamentet, utána térjünk vissza arra, hogymit csinálunk."

(forrás: MTI, Klubrádió)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.