A Ságvári Endre halála kapcsán közel fél évszázada kivégzett három egykori csendőr egyikét, Kristóf Lászlót tegnap fölmentette a Legfelsőbb Bíróság. Természetesen, hiszen az 1959-es ítélet abszurd justizmord volt. Kristóf 1944-ben a hatályos törvények szerint, szabályosan járt el, Ságvárit nem is ő lőtte meg, haláláért közvetlenül semmiképp sem felelős.

Idáig rendben lenne a dolog. De tovább is van. Az még hagyján, hogy az ítélet jobboldali hecclapokban az antifasiszta ellenállók üldözésével foglalatoskodó csendőrök történelmi igazságának bizonyítéka lesz. A jobboldali hecclapokat erre tartják. Csakhogy a demokratikus Magyar Köztársaságot képviselő bíró az ítélet szóbeli indoklásában az MTI tudósítója szerint kifejtette, hogy a "döntés jelentőségét az adhatja, hogy mindenki, akinek Kristóf László emléke fontos, most már nem kell hogy háborús bűnösként gondoljon rá". Nos, akinek Kristóf László emléke fontos, azok erkölcsileg és történelmileg szeretnék rehabilitálni őt, és a bírónak egyáltalán nem dolga, hogy ebben őket támogassa. Mint ahogy az ítélet sem erre való. Aki 1944-ben a náci birodalom oldalán harcoló, állampolgárait százezerszámra haláltáborba utaztató, megszállt állam csendőreként tevékenykedett, az kizárólag jogi értelemben lehet ártatlan és felmenthető. Semmilyen más értelemben nem. Érthető és átélhető indokai lehettek, de igazsága nem. A Ságvári Endrével kapcsolatos vita bonyolultabb annál, hogy érdemes lenne itt néhány sorral megnyitni. De az biztos, hogy a sok minden között, amiben neki nem volt igazsága, nincs ott a harc a nácikat kiszolgáló és állampolgárai lemészárlásában buzgón segédkező állam és annak karhatalma ellen. A Legfelsőbb Bíróság ítélete nem az egyik szörnyű rezsim csendőrének, hanem a másik szörnyű rezsim áldozatának szól.