Száz iszlám szélsőségest ölt meg a pakisztáni hadsereg

Több mint száz iszlám fegyverest öltek meg eddig azokban a harcokban, amelyek szombaton újultak ki Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi vidékén szélsőségesek és a hadsereg között - közölték helyi illetékesek.

"A hírszerzéstől és helyi forrásokból származó információk szerint több mint száz fegyverest öltek meg a Mirámsáhban zajló összecsapásokban" - mondta hétfőn Kázi Ijaz, az Északnyugati Határvidék kormányzójának szóvivője. Mirámsáh az észak-vazirisztáni törzsi körzet székvárosa.

Saukat Szultán vezérőrnagy, a pakisztáni hadsereg szóvivője is lehetségesnek mondta, hogy a muzulmán fegyveresek soraiban a halottak száma meghaladja a százat. Hozzáfűzte, hogy a pakisztáni hadsereg is veszített öt embert. A szóvivő szerint hétfő reggelre a hadsereg visszaszerezte az ellenőrzést Mirámsáh és a környező körzetek felett.

A pakisztáni hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el az Iszlámábádtól 250 kilométerre délnyugatra, az afgán határ közelében fekvő városban, ahol hétfőn már harmadik napja folytatódtak az összecsapások a fegyveres szélsőségesek és a pakisztáni hadsereg között. Záhírul Iszlám, a térség kormányképviselője hétfőn arról számolt be, hogy előző este újabb tűzpárbaj bontakozott ki, miután fegyveres szélsőségesek Mirámsáh egyik szállodájából rálőttek a biztonsági erőkre. E tűzharcban 19 fegyveres szélsőséges vesztette életét.

Szombaton több száz iszlám fegyveres támadást intézett Mirámsáhban és környékén a pakisztáni hadsereg állásai ellen, hogy bosszút álljon mintegy negyven bajtársuk halála miatt, akik a pakisztáni hadseregnek az egyik muzulmán kiképzőtábor ellen szerdán végrehajtott akciójában vesztették életüket.

A pakisztáni hadsereg és a szélsőségesek között dúló harcok George Bush amerikai elnök iszlámábádi látogatásával egy időben, szombaton újultak ki. A harcok miatt hétfőn mintegy háromezer polgári személy menekült el Mirámsáhból, miután szombaton már hozzávetőleg ugyanennyien távoztak a városból. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.