Gyurcsány szerint a baloldal tovább fog kormányozni

Nincs kétségem afelől, hogy ez a baloldal fog tovább kormányozni - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Kaposváron, dél-dunántúli körútjának utolsó állomásán.

A szocialista párt "ma jobb és érvényesebb programmal rendelkezik, ezért több támogatója lesz, ezért megérdemelten kormányozni fog" - jelentette ki. A győzelemhez szerinte az is hozzájárul, hogy "a baloldal újra tele van büszkeséggel, hittel, újra tele van erővel, és azzal a meggyőződéssel, hogy igen, Magyarországon mi képviseljük azt a jövőt, amely a magyarok milliót fel fogja emelni, mi képviseljük azt a jövőt, amely nyugalmat hoz, biztonságot hoz, és mindemellett prosperitást hoz az országban".

Egy olyan országban - tette hozzá a miniszterelnök, amelyben szavai szerint mind a tízmillió magyarra szükség van, egy olyan országban, amelynek "olyan helynek kell lenni, ahol félelem nélkül mindenki fontosnak érezheti magát". "A magyar baloldal ma valami olyasmit tud Magyarországon, amit senki más nem tud" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc a zsúfolásig megtelt városi sportcsarnokban, ahol mintegy háromezer résztvevő előtt ismertette Az új Magyarország programot.

Magyarország jövője a fejlesztésben, a beruházásban van, ám ahhoz, hogy Magyarország erős, sikeres és tehetséges legyen, világosan ki kell jelölni, mely területekre kell elsősorban figyelni - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki e területek közé sorolta a gyógyszeripar, a biotechnológia, a bioenergia fejlesztését, a gyógyturizmus és az idegenforgalom erősítését.

Mindehhez 2007-től évente 700-800 milliárd forint fejlesztési pénz érkezik az országba - tette hozzá. Az összeg nagyságát érzékeltetve rámutatott: ez Kaposvár 30-40 évnyi költségvetésével egyenlő. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje a Somogy megyét, illetve Kaposvárt érintő lehetőségekről szólva rámutatott: az idegenforgalom, a gyógyturizmus, a taszári légibázis logisztikai központként való működése kínálkozik fejlesztendő területnek.

Gyurcsány Ferenc arra kérte hallgatóságát, hogy az áprilisi választáson szavazzanak a szocialista pártra. A választók figyelmébe ajánlotta a somogyi, köztük a kaposvári 1-es, illetve a városkörnyéki 2-es választókerületben induló jelöltet, a kormány két somogyi miniszterét, Lamperth Mónikát és Kolber Istvánt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.