Madárinfluenza: negyven állatorvos járja a főváros környéki településeket

Összesen negyven állatorvos járja a madárinfluenza terjedésének megelőzése érdekében azokat a főváros környéki településeket, ahol az elmúlt napokban elhullott vízi szárnyast találtak - közölte a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás csütörtökön.

A Horányhoz közel fekvő települések után, Szentendrén és Százhalombattán is számba veszik azokat a portákat, ahol csirkét, kacsát tartanak. Az állattartásra vonatkozó helyi korlátozó  rendelkezések miatt viszonylag kevés ilyen kert van e városok külső  kerületeiben, de így is több száz portát kell végigjárni a  szakembereknek - mondta Virsinger György.

Hozzátette: a bejárás során a zárt tartásra, a higiéniai előírások fokozott betartására, így például arra hívják fel a figyelmet, hogy az ólak ajtaja elé fertőtlenítő ládákat kell elhelyezni.

Az állatorvosok a rendőrséggel is együttműködnek. Ellátták őket azokkal a tudnivalókkal, amelyekre a közúti ellenőrzéseknél figyelni kell az élőállatokat szállító járművek papírjainak és rakományának átvizsgálásakor. A nap során az érintett településekről kivezető utak mentén szúrópróbaszerű rendőri ellenőrzésekre lehet számítani - mondta Virsinger György. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.