Segíti az eset megértését, ha szem előtt tartjuk: a diplomáciában a gesztusoknak önmagukon túlmutató jelentőségük van; a találkozó körüli politikai árnyjáték szavak nélkül is beszédes - mégpedig mindkét részről.

E köntörfalazás arra is alkalmas, hogy felidézze a közvélemény számára a magyar-orosz viszony elhidegülését az Orbán-kormány idején. Azt, hogy ez mennyire nem volt sikeres időszak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából - akár még egyfajta mélypontnak is nevezhető. Az akkori budapesti orosz nagykövet például egy 2001-es interjúban úgy fogalmazott: "...gyakran úgy érezzük, hogy apró szúrásokat kapunk. Mintha valaki folyamatosan büntetni akarná az oroszokat a szovjet múltért".

Orbánék oroszpolitikáját lényegében mindvégig a kétoldalú viszony ideologikus, kifejezetten tartózkodó, olykor pedig előítéletes kezelése jellemezte. Rögtön a kormányzati mandátum kezdetén Moszkva politikai hangulatkeltésként élhette meg a Szerbiába irányuló orosz közúti konvojok magyarországi áthaladásának időleges megtiltását. Annak idején az is viharokat kavart, hogy Orbánék kizárták az orosz repülőgépgyártókat a magyar légierő korszerűsítésére meghirdetett versenyből, és emelt hangon tiltakoztak az orosz tőke megjelenése ellen - például a vegyiparban, biztonsági kockázatra hivatkozva. Nyilván azt is rossz néven vették orosz részről, hogy a kormány nem határolódott el attól az állítástól: a zámolyi romák strasbourgi menedékkérése mögött az orosz titkosszolgálat állna.

Alighanem az Orbán-éra kellemetlen emlékei indíthatták a Sándor-palotában Putyint arra a kijelentésre, hogy "az utóbbi négy évben gyökeresen megváltozott az orosz-magyar kapcsolatok minősége".