Ám ezzel szándékolatlanul áttértem a program elemzésére, holott most más lenne a feladatom: tudósítani a program vitájáról. Nehéz azonban olyan vitát összefoglalni, ami érdeklődés híján elmaradt. A gazdasági szaklapok, internetes újságok beszámoltak ugyan a kormánypárt programjáról csakúgy, mint az Orbán Viktor által meghirdetett második Széchenyi-tervről (1500 milliárd forintot fordítanának a kis- és közepes vállalkozások támogatására négy év alatt, ezzel és a járadékcsökkentéssel félmillió új munkahelyet teremtve), ám valójában immár egyiket sem árazták be az elemzők. Orbán vasút- és családi autóprogramjáról sem találtam szakmai analízist.

Hogy okosan jártak el az elemzők, azt jól mutatja, hogy a hét során a politikusok további rendezvényre hívták híveiket, és újabb kezdeményezésekkel éltek. A már bemutatott választási programot egy hétre rá újra ismertette Gyurcsány azon a rendezvényen, amelyre az ominózus "Van egy ország. Van egy ember. Van egy program." szlogennel invitálták az érdeklődőket. Deutsch-Für Tamás nemzetiszocialista beszédmódként azonosította a szlogent. Mielőtt erre az epizódra kitérnénk, érdemes rátekinteni a héten adott Gyurcsány-interjúra s annak címére: Én nem kampánytechnikus vagyok, aki vásárlónak nézi a választót. Az idősebbek emlékezhetnek a fogadkozásra az 1970-es évekből, miszerint ide nem fog begyűrűzni a világpiaci olajár - amikor az már javában gyűrűzött. Majd az volt a mondás, hogy "csak annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk" - pont ezekben az években nyílt tágra az olló a hazai felhasználás és a termelés között, az akkori eladósodási hullám keretében. Ennyi történelmi tapasztalattal a hátam mögött a cím olvastán rögtön feljegyeztem magamnak a Gyurcsány-jelenség frappáns és adekvát meghatározását, köszönhetően az interjúcímnek. Hát igen, kampánytechnikust igényel a mai kor, és jó marketingest. Az a kreatív igazgató (vélhetően korai 30-as, négy mérnöki fizetést számít fel a megrendelőnek), aki a "van egy ország..." szlogent kitalálta és eladta, nyilván nem náci, még csak nem is dereng neki az "ein Volk, ein Reich..." fordulat. Megjegyzem, a "van egy..." fordulaton germanizmus (anglicizmus) érződik, nyelvünk ilyen esetekben a határozott névelőt igényli: Íme az ország, az ember...

A két kisebb parlamenti párt kevésbé költséges programokkal állt elő. Az SZDSZ a világhálóhoz való szabad hozzáférést propagálja. Magyar Bálint egy vidéki kisváros művelődési központjának informatikai terét adta át a héten, és pártjának honlapja szerint "az átadáson hangsúlyozta: az informatikai fejlődés megállíthatatlan, s ami egy-két éve még fejlett technikának számított, azon ma már csak mosolygunk". Az MDF ennél látványosabb rendezvényen hívta fel a figyelmet a 18 százalékos személyi jövedelemadó gazdaságot kifehérítő hatására: egy jelképes nagymosással a Nyugati téren. A gépbe 18 százalékos mosóport töltöttek, majd beledobálták a "Zsebből zsebbe gyakorlat", "100 oldalas adóbevallás"; "versenyképtelenség"; "adócsalás" és "igazságtalan adózás" feliratú szennyest.

Kampánytechnika? Igen. De sajnos nem csak olyan, amin majd egy-két év múlva mosolygunk. Ismét feltűntek az első jelei a türelmetlenségnek, a spontán erőszaknak és talán a szervezettnek is. Ajánlásgyűjtőket inzultáltak, a miskolci rendőrök szelektíven léptek fel a plakátragasztókkal szemben (a baloldali plakátosok az Avas-dombon valahogy jobb időérzékkel klejsztereznek). A Magyar Nemzet arról tudósított, hogy símaszkot és csuklyát viselők rohamozták meg Pokorni püspökladányi lakossági fórumának résztvevőit. Hallani: ismét buszoztatják a híveket. Nem lenne jó, ha megint azt kellene konstatálnunk: gulyáslevest mértek véletlenül pont akkor és pont azoknak. A legalitáson túlmenően a legitimitásról is szó van itt; a szabadjára engedett kampánystábot csak a megrendelő tudja visszafogni.

A kampányfronton a hét további fejleménye, hogy a miniszterelnök Pápán felidézte Orbánnal folytatott korábbi vitáját, amelyből azt szűrte le: "Orbán úr időnként nem mond igazat. Ha pedig az ember nem bízhat abban, hogy amit a másik mond, az igaz-e, akkor nem lehet a kampánycsend előtti utolsó pillanatban vitatkozni. Ő egyszer már becsapott bennünket, nem szeretnék még egyszer becsapott lenni."

Némi meglepetésre Orbán belement, hogy ne a két forduló között, és ne is a kampánycsendet közvetlenül megelőzően vitázzanak, hanem úgy, ahogy a túloldal akarta: időt hagyva arra, hogy a média egy vagy két napig, amíg be nem áll a kampánycsend, értelmezze a látottakat-hallottakat. Ahogy ezeken a hasábokon olvashattuk: "legyen mód az elhangzottak nyilvános kontrolljára", visszautalva a Medgyessy-Orbán vita "sokaknak váratlan" utóéletére. Ismerve a magyar média szerkezetét, ez bizony komoly engedmény, hiszen két nap alatt jól meg lehet győzni a bizonytalan ítéletűeket arról, hogy az egyik vitafél valójában meggyőzőbb volt, és az ország többsége is így látja (persze csak kis arányú hátrányt lehet kihozni döntetlenre, és csak döntetlenközeli teljesítmény polírozható győzelemmé).

Volt valóban fontos fejlemény is a héten: visszatért a sárospataki református kollégium hadizsákmányként elhurcolt könyveinek nagyobb része. Ennek fejében egymillió dolláros magyar adományt kapott két orosz múzeum, a könyvek őrzéséért pedig négyszázezer dollárt kellett fizetnünk. Nehéz lenne elválasztani a Putyin-látogatást a kampánytól, kollégiumunk könyveinek visszatérését pedig az elnöki látogatástól, de az első érzés ilyenkor az örömé: végre! Azután az is feltolulhat az emberekben: micsoda barbárság volt a zsákmányszedés, a könyvek elhurcolása. És még meg is fizettetik az őrzés árát! Így is visszatartottak tíz könyvet a Lenin könyvtárban.

Új nem történt a gazdaságban. A Moody's hitelminősítő intézet a héten stabilról negatívra rontotta hazánk adósságának kilátásait. Egy negyedéven belül ez a harmadik pofon, majd jött a negyedik: a japán hitelminősítő egy fokozattal le is minősítette a forintadósságunkat. Ez a cég alapvetően a japán befektetőknek fontos, ám jó tudni, hogy állami devizaadósságunk hetede jenben van, és a kincstár most is készül jenkötvény kibocsátására. Márpedig rosszabb besorolással az addiginál drágább lesz a kölcsöntőke, s tovább duzzad kamatfizetési kiadásunk, amely tavaly is 900 milliárd forintot vitt el a költségvetésből.

Az egymást követő leminősítések, negatív kommentárok egybehangzóan a nagy államháztartási hiányt, a növekvő eladósodottságot és a nemzetközileg kirívó fizetésimérleg-hiányt okolják. A forint a bejelentések napján némileg gyengült, majd az árfolyam jórészt helyreállt. A korábbi kamatcsökkentési trendet azonban aligha folytathatja az MNB monetáris tanácsa: bár a térségben már most is a mi kamatszintünk a legmagasabb - ami sajnos versenyhátrány minden hazai gazdasági szereplőre nézve -, de nincs mit tenni. Amíg nem lesz költségvetési kiigazítás, addig nincs más eszköz a pénztőkék stabilizálására, mint a nekik vonzó kamatszint fenntartása.

A hét nem volt gazdag ígéretes gazdasági fejleményekben. Ígéretekben annál inkább.

A szerző egyetemi tanár