Jászladány: viszály a visszájáról

Hátrányos helyzetű jászladányi gyerekeknek indít tanodát áprilistól a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet. A délutáni elfoglaltságot nyújtó foglalkozásokra tegnap az aktivisták a település önkormányzati iskolája előtt hívták fel a gyerekek figyelmét, az intézményben ugyanis nem oszthattak szórólapokat.

Kállai László, a polgárjogi szervezet elnöke szerint a tanoda iskolán kívüli foglalkozásokat, amelyek keretében állampolgári ismereteket, angol nyelvet, informatikát oktatnak, de tartanak bűnmegelőzési, egészségügyi előadásokat, kommunikációs tréninget is. A program - amelynek tizennyolcmillió forintos költségét uniós támogatásból fedezik - két évig tart, s a foglalkozásokra harminc halmozottan hátrányos helyzetű roma gyermek járhat.

A tanoda beindítása kapcsán ismét kiéleződtek az ellentétek a szervezet és az önkormányzat között. Kállai elmondta: a jelentkezési lapokat szerették volna az önkormányzati iskolában kiosztani, de ezt megtiltották nekik. Dankó István polgármester ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet nem a helyi általános iskolával közösen, hanem önállóan indítja be a tanoda programját. Az iskola nem toborzóhely, ezért nem osztogathatták ott a szórólapjaikat. Kállai erre azzal érvelt: mind az önkormányzatnak, mind a Móra Ferenc Általános Iskolának felajánlották az együttműködést, de tavaly augusztusban erre mindkét esetben elutasító választ kaptak. A polgárjogi szervezet aktivistái tegnap a tanítási órák után az iskola kapujában osztották ki a jelentkezési lapokat, a gyerekeket pedig lufikkal és "Vár a tanoda!" feliratú plakátokkal fogadták.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.