Az igazság ideát van

Szombaton, az Operabál kapcsán megtudtuk, hogy Kiszel Tünde kapósabb, mint Ornella Muti, a havas eső törpíti az igazságérzetet, és a zsíros kenyér ellenpontozza a lazacot.

A rendszerváltás óta tizenegyedszer rendezett budapesti Operabál szervezői szombaton, az esemény előtt néhány órával sajtótájékoztatót tartottak, amelyen megjelent Ornella Muti filmszínésznő, aki az eredetileg felkért sztárvendéget, Alain Delont helyettesítette, a művész váratlan betegsége miatt. De a sajtótájékoztatón megjelent egy másik ismert ember is, Kiszel Tünde, akiről köztudott, hogy amennyiben híresség közelébe kerül, ellenállhatatlan késztetést érez, hogy egy közös fénykép érdekében mellésodródjon, és haladéktalanul ráborítsa állampolgári szeretetét. Az elmúlt hetekben erős izgalommal találgatta a bulvársajtó: Tünde vajon ebben az esztendőben is támadni fog-e, vagy ezúttal visszafogottabb lesz. Talán a lázas kíváncsiság volt az oka, hogy a sajtótájékoztatón Ornella Muti csupán néhány semmitmondó kérdést kapott, míg a sajtómunkások soraiban helyet foglaló Kiszel Tünde egymás után adta az interjúkat.

Az Operabál szervezőinek azonban nemcsak Alain Delon helyettesítésének problémájával és Kiszel Tünde lesből felbuzgó szeretetrohamaival kellett megküzdeniük, de azzal a kellemetlenséggel is, amelyet az esemény idején, az Operaházzal átellenben demonstrálók okoztak a vendégeknek. A télvégi estén, talán a fagyos, nyálkás időjárás miatt, úgy ötvenen gyűltek össze a Benneálló Ellenállók elnevezésű társaság, valamint az ATTAC Magyarország Egyesület szervezésében, hogy "kiröhögjék korunk öntelt burzsoáit", valamint a bálozók tudtára adják: a gengszterváltást követően nálunk is egyre nő a társadalmi egyenlőtlenség, márpedig ez nincs így jól. Erre az egyébiránt vitathatatlan tényre a volt Balettintézet előtt, kétméteres magasságú, ketrecet idéző kordonok mögött nyílott lehetőségük felhívni a figyelmet, onnan kiabálhatták a hosszú, elsötétített limuzinokból, taxikból kikászálódó, szmokingos, nagyestélyis bálozók felé, hogy ingyenélők, meg hogy dolgozzatok. A demonstrálók emellett utcabált rendeztek, tűzzsonglőrökkel, zsíros kenyérrel, teával és a Hungária együttes örökzöldjeivel.

Miközben a bálozók az Operaház pompájában tipegve, hatvan, százhúsz és kétszáznegyvenezer forintos jegyük birtokában, közszemlére állított, rekordméretű gyöngyöt nézegetnek, libamájat, lazacot és pezsgőt fogyasztanak, a túloldalon Földvári Anna, a Benneálló Ellenállók részéről elmondja, hogy eredetileg az Operaház előtt kívántak demonstrálni, de csupán a túloldalra kaptak engedélyt. Hozzáteszi azt is, hogy az eléjük állított ketrecsor jól jellemzi, miképpen épül egyre áthághatatlanabb kerítés a kiemelkedően gazdag, és az egyre szegényebb társadalmi csoportok közé, továbbá a rendezvény pártsemleges, annyiban politikus csupán, hogy egy társadalmi kérdésben véleményt nyilvánít, felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra. Meghallgatjuk Benyik Mátyást, a társadalmi igazságosságért küzdő szerveződés, az ATTAC Magyarország elnökét is, aki hasonlóképpen vélekedik. Szerinte is ellenpontozni kell a társadalom felső rétegének kiemelkedő eseményét, azt, amelyen azok vesznek részt, akik miatt mások szegénységben élnek. Arra a felvetésre pedig, mely szerint az élet talán mégsem ennyire egyszerű, hogy amennyiben nem lennének gazdagok, akkor szegények sem lennének, Benyik Mátyás azt válaszolja, de igen, ennyire egyszerű. Futólag Adam Smitht és David Ricardot idézi, majd azt mondja: márpedig a gazdagságot kétkezi munkának kell eredményeznie.

A túloldalon közben mindenki Győzikéje emelkedik ki egy szép autóból, egyik embere ötszáz forintot nyom egy Fedél nélkül újságot árusító törpeszerű, idős ember kezébe, ha cserébe nem közelíti meg a sztárt, akit folyamatosan kísér egy, az orra hegyétől úgy tíz centire lévő kamera, melyről egy idő után nem lehet eldönteni, hogy az operatőr tartja a kezében, vagy oda van nőve. Jön Varnus Xavér orgonaművész, majd Monique Couvet pornósztár, aki a fotósok láttán keblet igazít, combot villant, és igéző pozícióba helyezkedik. Jönnek a hosszú autók, amelyek méretüknek megfelelő hosszú füttyöt kapnak a túlsó oldalról. A havas eső reménytelenül pereg az égből, áztatja a demonstrálók feliratait, melyek közül az egyik azt hirdeti, hogy "Lehet más a világ".

Ha szabad egy pesszimista megjegyzést: nem lehet. De mi magunk persze lehetünk benne mások, és ez a gondolat jó érzéssel tölti el az embert ebben a lélekrogyasztó, ronda télben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.