Fidelitas-aktivisták elszállt ígéretek lufijait eregették

Fidelitas-aktivisták 619 színes luftballont engedtek fel az égbe vasárnap a budapesti Köztársaság téren, az MSZP székháza előtt, hogy így hívják fel a figyelmet a szocialisták be nem váltott ígéreteire.

Cser-Palkovics András, a Fidelitas alelnöke elmondta, hogy ennyi be nem váltott ígéretet számoltak össze az MSZP 2002-es választási kampánya, illetve a mostani kormányzati ciklus időszakából. Az alelnök azzal magyarázta a rendezvény időpontját, hogy a Köztársaság tértől néhány kilométerre ismerteti vasárnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP új választási programját és "félő, hogy az abban foglalt ígéretek ugyanígy elszállhatnak".

A lufikra is felírt ígéretek közül Cser-Palkovics András a 300-400 ezer új munkahelyet, az ingyenes tankönyvet, az ápolónők hűségjutalmát, továbbá a gázáremelés cáfolatát emelte ki. Az ifjúsági politikus "drasztikusnak" nevezte a  pályakezdők munkanélküliségi rátájának növekedését. Megjegyezte, hogy 300-400 ezer új munkahely ígéretével szemben az elmúlt néhány esztendőben 5,6 százalékról 7,3 százalékra emelkedett Magyarországon a munkanélküliségi mutató, a földgáz ára több mint 66 százalékkal nőtt 2002 óta és az ingyenes tankönyv, illetve a hűségjutalom ígéretei nem valósultak meg.

Cser-Palkovics András - Deutsch-Für Tamás Fideszes országgyűlési képviselő korábbi kijelentésével megegyezően - a korábbi miniszterelnökre utalva "kis Medgyessy-programnak" nevezte az eddig ismertté vált MSZP-programot, amelyben álláspontja szerint ugyanazok a teljesítetlen ígéretek jelennek meg, azzal a különbséggel, hogy "Gyurcsány Ferenc ígéretei mellett a 2006-os dátum szerepel". A Fidelitas alelnökének értékelése szerint az emberek nem 619 egyszer már megígért, és nem teljesített ígéretet, vagyis "kis Medgyessy-programot", hanem megoldásokat várnak. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.