Milliárdos bírság a Shellnek

Egy nigériai bíróság az ijaw népcsoport javára 1,5 milliárd dollár kártérítés fizetésére kötelezte a Shell olajmultit és partnereit a BBC Online híre szerint. A Shell a napokban kapta meg a "legetikusabb" vállalatnak járó kitüntetést.

Az ijaw népcsoport 2000 óta közdenek az olajmultival, hogy fizessen nekik kártérítést olajban gazdag vidékük környezeti tönkretételéért.

Képviselőik azután vitték ügyüket a bíróság elé, hogy a Shell megtagadta a nigériai parlament fizetési meghagyásának teljesítését. Az ijaw harc persze nemcsak a bírósági termekben és a parlamentben zajlik: militáns képviselői az utóbbi időben a Shell több létesítményét megrongálták,és túszul ejtettek hét külföldi olajmunkást. Ezt követően a holland-brit társaság, amely Nigériában a legnagyobb olajtermelő, a felére csökkentette ottani termelését.

A Shell azzal védekezik, hogy semmi nem támasztja alá az ijaw népcsoport képviselőinek vádjait, és ezért fellebbez a mostani bírósági döntés ellen. Egyúttal olyan, enyhén szólva cinikus nyilatkozatot adtak ki, amelyben a többi között ez áll: "Továbbra is az ijaw néppel való párbeszéd elkötelezett hívei vagyunk".

A tárgyaláson a BBC híre szerint a Shell Petroleum Development Company ügyvédei azzal érveltek, hogy a nigériai parlament bizottságának, amely 2000-ben fizetésre kötelezte a konszernt, nem volt jogköre ilyen döntést hozni. A bíró ezzel szemben azt mondta, hogy mivel mindkét fél elfogadta, hogy a parlamenti bizottság elé vigyék az ijaw népcsoport és a multi vitáját, az ott született rendelkezés is mindkét félre nézve kötelező.

Ngo Nac-Eteli, az ijaw közösség képviselője kijelentette, hogy ha a Shell a fellebbezéssel időhúzásra játszik, nem fogják hagyni, hogy az ügy rendezéséig folytassa az olajkitermelést az ijawok területén. Nem részletezte, hogy miként képzelik el a Shell tevékenységének megállítását.

Shell-ellenes logó
Shell-ellenes logó
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.