..."Nem árulok száriban macskát, ha megmondom előre, kellemes, izgató tapasztalás volt Zitát olvasni. Sőt. Ha arra gondolok, hogy milyen ritkán utazhatok egy nő lelkében mindenféle tiltó táblák és hamis útjelzők nélkül, azt is mondhatom, hogy Zita és könyve ritkaság.

Amikor először megkeresett összegyűjtött blogjával, ami a mai napon könyvvé szilárdult, megijedtem. Szerelmi bánatból született írások sorsa, hogy a felejtés árvaházába kerülnek fattyúként, vagyis nem kellenek senkinek, csak a szerző ürítette ki lelkét. A díszlet ráadásul India. Az az India, amelyet ha valaki bizonyos szinten ismer, csak annyit tudhat biztosan, hogy bejárhatatlan, kiismerhetetlen misztérium. Vagyis a bookmaker irodák csak nagy kockázattal fogadnák le, hogy egy nő, aki szerelmi búval terhesen utazgat Indiában, az jó mondatokat, szöveget, könyvet írhat. De mi nem bookmakerek, hanem olvasók vagyunk, méghozzá jó olvasók - a magyarok tudnak olvasni, talán ezért tudnak írni is - tehát én olvastam, s kijelenthetem nyugodtan: nincs benne kockázat. Mármint pénzt adni érte. Amúgy minden oldalán érződik a kockázat, amit a szerelemből kiesett nő vállal, végig érezzük a szerző kiszolgáltatottságát az éjszakai csillagok alatt. Ahogy olvasom, gyorsabban dobog a szívem, ideges is leszek, egyre több pasi őgyeleg körülötte, persze a legfinomabb fajta, Kasmír, minimum herceg, kasmír herceg, legszívesebben pofán vágnám körülbelül a harmincadik oldalon, ugyanis eddigre biztosan megszerettem, és féltem ezt a kockáztatásban maximalista nő-írót, vagy mondjam úgy, írónőt.

Igen, így mondom, írónő, ami nem semmi, hisz nem attól lesz valaki író, hogy könyve van. Az írók társaságába írással lehet bejutni, ugye egyszerű az egész, talán azért olyan nehéz megcsinálni. De Zita megcsinálta. Nemcsak túlélte a szeretett férfit,  túlélte Indiát is, de ez semmi ahhoz képest, ahogy megcsinálta, megírta ezt a könyvet. Vagyis, kedves média, és műkedvelő barátaim, nagyon örülünk ám ezen a mai napon, mert ha félretesszük a PC-t, igen kevés számú nőt tartunk listán a magyar irodalomban. A mai napon mindenképp nőtt a számuk eggyel.

Kedves Zita, nem tudom, hogy neked most jobb lesz, vagy kétségbeejtően rosszabb, nem tudom, de az biztos, ártatlanságod elvesztése bevezetett az irodalomba, annak is azon ágába, ahol például Jack Kerouac lakik az Úton. Megjósolom neked, hogy utazásaidból születnek meg majd gyerekeid. Ami, vagy aki - nem is tudom, hogy egy könyvre mit mondjak - most született, préselődött ki a nyomdából, szép, egészséges. Szép, mert észrevétlenül festi fel India hangulatait, orromban érzem illatát és rettenetes szagát, az olvasás alatt lassan hallani is kezdem a tenger morajlását, nem beszélve a kasmír férfi csábításáról, akit - ugye értik - szívesen pofán vágnék. A szép létrehozása nemcsak szavakkal, mondatokkal történik, igaz, kellenek hozzá, de a szép megalkotásához elsősorban teremtő erejű lélek kell, amely a világ zavaros jeleiből eredeti harmóniát rak össze. Vagyis fura mód, ami elől menekülni próbáltál, a lelked mentett meg téged, legalábbis az irodalomnak.

Nemcsak szép, amit olvasunk, hanem egészséges is, mert van benne humor, irónia, önirónia, kritikusság és rajongás, spleen meg menstruációs rosszkedv, tele van energiával, lelki mély- és csúcspontokkal, komolyan mondom, hogy olvasása a szövegnek majdnem szexuális bizsergést okozott.

Vagyis ezt a könyvet azok vegyék meg, olvassák, akik irodalomra, egy nő gazdag lelkére, s hozzá való írói stílusra vágynak, mert India csak bónusz, róla bármit is megtudni semmi több mint csepp a tengerben. Útikalauz helyett totalitás, a mű totalitása. Abba még Zita lelke is belefér, illetve még ezer másik is, akik mind ott tolongnak körülötte kunyeráló tenyérrel, éhesen, gennyesen. Természetesen fogalmam sincs arról, hogy mi dokumentum, és mi fikció. De ez mindig így van, ha érti mesterségét az író. Akkor nem tudja az olvasó, hogy "mi a helyzet", ha elvész a szövegben, s rábízza magát a kalauzra, az íróra.

Zita könyvében hamar kézen fog, s csak akkor érzem magam biztonságban, ha érzem a kezét, a tekintetét, ha hallom a hangját. Ezért is rossz - mint minden jó könyv - végére jutni, mert a pont után magunkra maradunk, Zita elengedte a kezünk, vajon most hol van, hiányzik, újra beleolvasok, kicsit megnyugszom, persze átugrom a pasis részeket, mert azoktól ideges leszek. Egy ilyen résznél jut eszembe, milyen jó lenne, ha Zita könyvet írna rólunk, csak rólunk, férfiakról. Vagyis szeretném az ő szemével, intelligenciájával, ízlésével látni magunkat, nem beszélve arról a haszonról, hogy valamit megtudok a nőről is, ami legalább akkora titok, mint India. Tehát Zita kiváló médium, úgy láttatja a körül lévő világot, hogy magát is közli a mű egészében és minden részletében. Ez a könyv bizonyosan ő, kevesebb és több is annál, mindenesetre ujjlenyomat, amit ő hagyott nekünk, kézjegy, hogy felismerjük az arcát.

Én megjegyeztem magamnak, és mint minden szomjas és éhes műkedvelő, alig várom, hogy India után újra eltévedjen valahol. Iránytű és American Express Card helyett csak egy laptopot adnék neki. A túléléshez, a sikerhez néha ennyi is elég."

(A szöveg Bakács Tibor Settenkedő bemutatón elhangzott méltatása.)