A Tiberis folyó bal partján, a Flaminio-stadiontól nem messze (ahol az angol rögbicsapat papírforma szerint alaposan meg szokta verni az ovális labda hatodik nemzetévé előlépett olasz válogatottat) található a barokk építészről, Vignoláról elnevezett utcában az a lemezbolt, ahol az Örök Városban élő magyarok nosztalgiázhatnak. Azok, akik a hatvanas-hetvenes években disszidáltak, és "táncdalórájuk" megállt az Illésnél és Koncz Zsuzsánál. Meg a fiatalabbak is, akik Rómában is felfedezhetik, milyen zene szólt és hogyan Európa keleti felében Madonna és Eros Ramazzotti előtt. (Hiszen, valljuk be, mi is a mai napig leginkább Adriano Celentano örökzöld slágereit ismerjük és hallgatjuk az olaszok közül).

Rockground a neve, és a legérdekesebb az, hogy a válogatott magyar könnyűzenét árusító boltot nem egy gyökereitől elszakadni nem tudó honfitársunk nyitotta Rómában, hanem a színtiszta olasz Alessandro Pomponi.

- Hetven magyar nagylemezem van, húsz-harminc kislemezem és persze CD-k, de a legértékesebbek a bakelitlemezek - meséli magyarul. "Húszéves koromban kezdett el érdekelni a 60-70-es évek zenéje és a kollekciólemezek gyűjtése. A világ öszszes irányzatát figyeltem, és rögtön megtetszett az akkori magyar rock, amely sokkal érdekesebb volt, mint unalmas svéd vagy francia kortársai. A magyar és a csehszlovákiai együttesek magával ragadtak. Sokkal bátrabbak voltak, mint a nyugatiak, főleg a magyarok, mivel a cseheknél '68 után megváltozott a rock hangneme is. Az első lemez, amely elkábított, az Omega együttes Tízezer lépése volt (ma 15 euró a Rockground kínálatában, de 60-80 eurót ér a poszterrel kiegészített kiadás), azután megismertem az Illést, az LGT-t, de nagyon tetszik a hetvenes évek magyar heavy metálja is: a Skorpió, a Solaris, csak azt nem értem, miért egyszer s-sel, másszor pedig sz-szel ejtitek a nevüket magyarul? A gyűjtő szemével nézve, a borítóik miatt, a Karthágó-lemezek számítanak értékesnek. A budapesti állatkertben, az Elefántházban láttam egy feliratot a Karthágó említésével, de nem tudtam kisilabizálni, mit jelent"- sorolja Alessandro, aki tavaly nyáron hazánkba zarándokolt az Illés és az Omega koncertjére is. Kóbor János közelébe furakodott, de nem merte őt megszólítani.

"Van lemezem, amely 3500 eurót ér, de a kelet-európai lemezek azért nem képviselnek rendkívüli piacot, mivel állami lemezgyár adta ki őket magas példányszámban. Ma az a múltbéli lemez értékes, amelyből kevés van, vagy kevesen vásárolták meg. Kivétel például a cseh Matadors együttes első lemeze, amely soha többé nem jelent meg, vagy a Lokomotív GT első lemeze, amely a saját korában tényleg abszolút progresszívnek számított, persze ennek megértéséhez a nyelvet is tudni kell. Az a gyűjtő, aki ilyen lemezt keres, pontosan tudja, mit akar. Az angolszász ízléstől uralt nagyközönség "zenei rasszizmusból" nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy belehallgasson egy harminc évvel ezelőtti kelet-európai lemezbe" - magyarázza a Rockground tulajdonosa, aki, miközben az európai kollekciólemez-vásárokat járja Omegáékkal és társaikkal, belevágott a magyar nyelv tanulásába is. Ráadásul nem ő az egyetlen, Bolognában is van már magyar lemezőrült követője. (Persze a kevésbé kifinomultak is bizalommal fordulhatnak a Rockgroundhoz, ha például a Mézga Géza rajzfilmzenéjét szeretnék hallgatni a római napsütésben).

Arra a kérdésre, hogy mit szeretne megszerezni, Alessandro a '68-ban Angliában rögzített, Red Star from Hungary című Omega-lemezt említ. "Mostanában viszont Fonográfot hallgatok, csak nincsen időm lefordítani a szöveget". Az egyetlen, amit nem szeret és nem ért a magyar kultúrából, az a töpörtyű. Hogyan tudják ezt az izét megenni a jó zenét szerető magyarok?

Róma, 2006. február

Alessandro és üzlettársa Franco