Veszélyforrás lehet a balatoni bütykös hattyú

Hamarosan csapatostul érkeznek a Balatonhoz a madárinfluenza terjesztésében veszélyforrást jelentő bütykös hattyúk.

A Balatonnál elhullott hattyúk egyikéről sem bizonyosodott be, hogy madárinfluenzában pusztult volna el. Gál Róbert, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság helyettes vezetője elmondta: a Balatonon régi gond a bütykös hattyúk elszaporodása, ami most a madárinfluenza megjelenésének is veszélyforrása lett. Most 200-300 állat telel a tó környékén, a jégborítottság miatt többségük délre, illetve melegebb vizek, vízfolyások közelébe húzódott. Az időjárás enyhülésével, várhatóan heteken belül csapatostul érkeznek, illetve cserélődnek a Balatonon és a Kis-Balatonon a madarak. A pár nap alatt több száz kilométer megtételére képes, főként európai díszmadárősökkel rendelkező bütykös hattyúnak nincs meghatározott vonulási iránya: kiszámíthatatlan útvonalakon kóborol az országok között. Sok vándormadár Horvátország és Szerbia felől érkezik, majd felbukkanhat akár Lengyelországban is.

A hattyú hazánkban először a Balaton környékén terjedt el, majd az elmúlt években egyre több természetes és mesterséges tavunkon is megjelent. Elsősorban növényevő, de férgeket, kisebb halakat is fogyaszt. Ürüléke, levedlett tollai általában nem rontják a víz minőségét, de nagyobb tömegben hozzájárulhat a sekély vizű strandok vizének szennyezéséhez. Ezzel a madárral már régen telítődött a Balaton, amelynek eltartóképessége 700-750 állatra tehető. Azóta a túlzott szaporulatot a tojások gyérítésével, lakkozásával vagy fatojásokra való cseréjével próbálják viszszafogni. A balatoni állomány jelentős csökkenésére nincs esély, mert a felszabadított helyekre újabb hattyúk érkeznek.

A hattyú jelenlétének megítélése mindig is ellentmondásos volt. Kecses, nagy testű állat - ezért idegenforgalmi látványosság. Ugyanakkor a költési ideje alatti agresszív viselkedésével kiszorít a territóriumából más védett, őshonos madárfajokat - például a cigányrécét -, és támadóan léphet fel az emberekkel szemben is. A bütykös hattyú mindezek ellenére sem került le a védett állatok listájáról, bár számuk az utóbbi évtizedekben Európa-szerte megduplázódott.

- Egyelőre nem derült ki, hogy a hattyú érzékenyebb-e a madárinfluenzára, mint a többi vándormadár, vagy csak nagy teste és tél végi legyengülése miatt találtak a közelmúltban több ilyen betegségben elpusztult egyedet a különböző országokban - mondta Gál Róbert. A Balatonnál most fokozottan figyelik, hogy az időjárás enyhülésével érkező példányok egészségesek-e. A szakember óva intett attól, hogy bárki - ha legyengült, beteg hattyút talál - megérintse a madarat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.