Párt a múltból
A vezetők cserélődhetnek, a vezérszónokok stílusát - akár taktikai megfontolásokból - egyik napról a másikra megváltoztathatják. A "hívő" tömegek évek szívós munkájával kialakított szemléletét azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra átállítani.
Ha a párt közkatonái lelkesítő feladatnak tartják, hogy a rivális párt irodájából ellopják a sok információt tartalmazó számítógépet, ha a párt irodistái természetesnek tartják, hogy betörjenek egy másik párt szerverére, ellopják az ott tárolt anyagokat, és ha a párt hívei ebben semmi kivetnivalót nem találnak, akkor már nem vagyunk messze attól az állapottól, amelyben Hitlernek sikerült németek millióit meggyőzni arról, hogy bizonyos embercsoportokkal szemben sutba dobhatják a lelkiismeretüket. Vagy amelyben a bolsevikoknak és legjobb magyar tanítványaiknak sikerült tiszta szívű fiatalok százezreivel elhitetniük, hogy a cél szentesíti az eszközt, hogy anyjukat vagy apjukat följelenteni hazafias kötelesség.
Ne legyenek illúzióink, az ilyen tettek nem a semmiből jönnek, nem kreatív fiatalok agyából pattannak ki. A párt mentalitása fentről szivárog lefelé, és a párt irodáiban, fan-klubjaiban folyó állandó diskurzus teszi azt a hívek második természetévé. A jó kis akolmelegben démonizálják, ellenfélből ellenséggé torzítják a politikai riválisokat, s azután már minden könnyebben megy. Könnyű meggyőzni a feszítővasas segédcsapatokat, hogy levélszekrényekből kilopni választási értesítőket nem kell félni jó lesz... Könnyű elhitetni tapasztalatlan fiatalokkal, hogy a hazát szolgálják, ha kopogtatócédula gyűjtése közben névvel, lakcímmel öszszeírják azokat, akik a magukét másnak adják. Feltételezett ellenségekről készült listákat ismerünk a közelmúltból is; régebben a kapukra festettek jelet, és bizony - a színpadi puska parafázisával élve -, ha az első felvonásban megjelent egy lista vagy egy jel, annak az utolsó felvonásban mindig tragikus vége lett.
Az már csak kínos mosolyt csal az ember arcára, ha a listakészítésnek folytatása van, mert homokszem került a gépezetbe. Az MTI híre szerint a rendőrség okirattal való visszaélés vétsége miatt gyanúsítottként előállított egy 65 éves férfit, aki elvette és nem adta vissza a kopogtatócédulákat gyűjtő fideszes aktivisták megbízólevelét. A 65 éves homokszemet Kozák Gyulának hívják. Politikai nézeteit a hatalom 1989 előtt előállítással, veréssel, állásvesztéssel honorálta. Egyébként Nagy Imre és társai temetésének egyik szervezője, az 56-os Intézet alapítója, aki sokat tud a listákról, de nem szereti őket, és nem is beszél róluk. Valóban elkérte a megbízólevelet, elolvasta, majd visszaadta. Ám két tanú - a két aktivista - állította, hogy nem adta vissza, jött az őrizetbe vétel, a kihallgatás, a házkutatás. Ezért járnak kettesével? Rákosi népnevelői is kettesével csöngettek be a családokhoz - egymást is ellenőrizték, a tanúskodáshoz is épp enynyi kellett. A Fidesz-jövő előkúszó árnya - a múltból.
Látom magam előtt az izgatott kupaktanácsot, amelynek végén a kerületi al-Führer megállapodik az önkéntes munkára jelentkezett lányokkal, hogy feljelenteni jó lesz félni nem kell... És a lányok, akik a magánéletükben nyilván igyekeznek tisztességesen élni, szeretik családjukat, nem csapják be barátaikat, természetesnek tartják, hogy az ellenséggel szemben minden eszköz megengedhető. Főleg, ha dupla hasznot hoz: bántalmazásuk híre rossz fényt vet a riválisokra, és vesszen az ellenség - ha csak az az egy is. A többit majd a listáról, ha hatalomra kerülnek.
