Pedig mozogni kéne, attól jobb lesz a közérzet, erősödnek az izmok. Ráadásul mozgás közben - afféle bónuszként - boldogsághormonok teremelődnek, nem is kell hozzá öltönybe bújni, meg vacsorázni vinni a nőt, és jóval veszélytelenebb, mint fél kiló csokoládét tömni magunkba az eufóriáért. Mozogni olcsó és egyszerű: elég, ha elindulunk a hegyekbe, és végig járjuk az országos Kék-túra útvonal egy részét. Eddig gond nélkül megtehettük, nem kellett más, csak egy jó bakancs, egy térkép, vagy egy túravezető.

Január közepétől azonban ezért már fizetni kell.

A környezetvédelmi minisztérium ugyanis - a pénzügyminisztériummal egyetértésben - kitalálta: fizessenek alkalmanként százezer forintos úgynevezett eljárási díjat azok az egyesületek, sportklubok, baráti körök, amelyek természetvédelmi területeken hirdetnek meg teljesítménytúrát, tájfutóversenyt. A rendelet miatt az idén elmaradt a szilvásváradi sí-tájfutó bajnokság, s több, tavaszra hirdetett túrát is kénytelenek lesznek lemondani a klubok, mert a nevezési díjakból nem jön össze a százezer forintnak még a töredéke sem. Az illetékesek azzal érvelnek: az országnak csak kilenc százaléka természetvédelmi terület, a "maradék" kilencvenegyen bármilyen verseny rendezhető. A természetjárók viszont azt mondják, a legjobb terepek épp a védett övezetekbe esnek. - Úgy bánnak velünk, mintha több hordó veszélyes hulladékot vinnénk a fejünkön, miközben rajtunk mindössze tornacipő van - panaszkodnak a tájfutók. Ellentmondásos a helyzet azért is, mert ha egy versenyt nem jelentenek be a szervezők, és a résztvevők valamennyien magánakciónak tekintik a túrázást, úgy lehetnek akár ezren is, nem kell eljárási díjat fizetniük. De ha már ketten is elindulnak hivatalosan, kiróhatják rájuk a százezer forintos illetéket.

Erdészcsaládban születtem, mélységesen tisztelem a füvet, a fát, a levelibékát, még a kéreg alatt megbúvó kukacokat is. Egy nemzeti park közelében nőttem fel, láttam, hogyan küzdenek a parkőrök azokkal, akik nem tartják be az erdő törvényeit, letépik a védett növényeket, befogják a madarakat, orvul lelövik az őzeket, szarvasokat. Azt is tapasztaltam, milyen kilátástalan a harcuk a terepmotorosokkal, a brutális külsejű, quadosokkal szemben, akik kacagva siklanak át minden ellenőrzési ponton rendszám nélküli, beazonosíthatatlan, nagy teljesítményű járgányaikkal.

A nemzeti parkoknak kevés a pénzük, olykor nem futja szemétgyűjtő edényre, útjelző táblára, sziklaszögellést védő korlátra sem. Azonban épp a tájat védő, az erdőt már-már szenvedélyesen imádó - és a szemetet is összegyűjtő - természetjárókat, tájfutókat megsarcolni a több bevétel reményében több mint pitiánerség.

Vicc.