Az állami gondoskodás fenntartását védelmező baloldali politikusok és publicisták előszeretettel hivatkoznak a skandináv modellre. Elsősorban Svédországgal példálódznak, hogy lám, magas adók és nagymérvű újraelosztás mellett is lehetséges gazdasági növekedés. Némelyek egyenesen azt állítják, hogy épp a drágán fenntartott jóléti intézményrendszernek köszönhető a svéd gazdaság versenyképessége. Nemrég még Tony Blairt is hírbe hozták a svédekkel – azt rebesgették, hogy anglo-szociális modell bevezetését fontolgatja.

De nincs mindenki elragadtatva a svéd állapotoktól. Egy Norvégiában élő amerikai író, Bruce Bower szembeszállt a mítosszal. Azt fejtegette egy baloldali folyóiratban, hogy a svédek nem is élnek olyan jól. A magas adók és járulékok miatt ugyanis minden nagyon drága, ezért az átlagbérből kevesebbre futja, mint az EU déli államaiban vagy Amerikában.

Bower a libertárius svéd kutatóintézet, a Timbro elemzéseire hivatkozott. Az intézet egyik vezetője, Frederik Segerfeldt politológus a közelmúltban újabb érveket sorakoztatott fel annak bizonyítására, hogy Svédországban sincs kolbászból a kerítés.

„Megint divatba jött a skandináv modell, Európában egyre többen merítenek reményt az északi példából. Még a munkahelyteremtés és növekedés kérdéseit tárgyaló márciusi EU-csúcs programján is szerepel a skandináv modell megvitatása – írja a Wall Street Journalban Segerfeldt. – Pedig ha közelebbről megvizsgálnák a sokat magasztalt példát, észrevennék a repedéseket a svéd gazdaságon.”

A libertárius elemző sem tagadja, hogy gazdasági növekedésben Svédország túlszárnyalja az EU átlagot. De ezt nem az állami gondoskodásnak, hanem a kilencvenes évek elején végrehajtott adócsökkentésnek és a jóléti kiadások visszafogásának tulajdonítja.

Más makrogazdasági mutatók viszont meglehetősen kiábrándítóak Segerfeldt szerint. Svédországban alacsony az egy főre jutó GDP növekedés a nyugati országokhoz képest. Az Eurostat jelentése szerint egyre nagyobb a tőkekiáramlás. Folyamatosan csökken a vállalkozások száma. Egyre kevesebben dolgoznak a magánszektorban, s egyre több a közalkalmazott és köztisztviselő.

„De nem csak a gazdaság teljesítménye rosszabb, mint gondolni szokták. Maga az agyondicsért jóléti rendszer is súlyos bajokkal küszködik.” Hiába nőttek 70 százalékkal az egészségügyre fordított kiadások, orvoshiány van, és a betegeknek egyre többet kell várniuk a kezelésre.

A gyakorlati nehézségek mellett elvi kifogások is felvetődnek. Segerfeldt szerint az újraelosztás egész filozófiája elhibázott. Az állam ugyanis valójában nem a szegényeket támogatja, hanem az emberek életét szabályozza az újraelosztással.

„A szociális juttatásokból elsősorban a svéd középosztály részesedik. Miközben milliárdokat költenek családtámogatásra, Stockholmban az összlakossághoz képest több a hajléktalan, mint Chicagóban.”