A pastu férfiak azelőtt házaik mellett, egyáltalán nem rejtegetve termelték a mára már tiltott árut. A megtermelt adagot aztán kivitték a bazárra, és eladták. Mint mondták, egy szezonban megtermelt mákért 60 ezer afganit (240 ezer forint) kaptak, míg az ugyanezen a területen előállított gyapotért pusztán 10 ezer afganit.

A szomszédos országokba exportált ópiátokból származó bevétel az ENSZ szerint a teljes 2004-2005-os afgán GDP 52 százalékát jelentette - amit a világszervezet kábítószerekkel foglalkozó ügynöksége (UNODC) egyébként sikerként könyvel el. A kábítószer-kereskedés az egész afgán politikát és társadalmat átjárja, és természetesen hatással van az instabil biztonsági helyzetre. Az országban teljesen hétköznapi jelenségként (ha nem is természetesnek) veszik, hogy egy-egy politikai szereplő bőven benne van a drogbizniszben. Az egészen Európáig (mint keresletet produkáló piac) szélesedő nagypolitika mellett azonban a máktermelés megélhetést jelentett afgánok millióinak, akik ma azt várják, milyen más megélhetést kínálnak nekik a vezetők.

Egyelőre nem kapnak választ, a nemzetközi közösség is tanácstalan.

Egyes vélemények szerint a kormány nem is mert igazán hozzányúlni a máktermeléshez, mert az véres konfliktusokhoz vezetne és felborítaná a társadalmi struktúrát. A UNODC kabuli irodájának szóvivője azonban bizakodó. Elisabeth Bayer szerint elsősorban Hamid Karzai elnök igen elkötelezett a máktermelés felszámolása mellett, és a tartományi kormányzókat is aszerint jutalmazza politikailag, hogy mennyit tettek az ügyben. Azonban a motiváció őszinteségét nehéz megállapítani, mert a nemzetközi segélyeket elsősorban a máktermelés visszaszorításához kötötték. A UNODC 2002 óta dolgozik Afganisztánban, elsősorban tanácsokat ad az afgán kormánynak, és ellenőrzi a felszámolást. Az ENSZ ügynökség legfontosabb tanácsát azonban nem fogadta meg a kormány (amely nemzetközi nyomásra minél előbb eredményeket akar felmutatni). A UNODC nem a mákföldek felszámolásával kezdené a probléma megoldását - hiszen az a pastu faluban érzékelt elégedetlenséghez vezet. Bayer szerint például, ha lenne működő, ingyenes kórházrendszer, az embereknek nem kéne a mákbevételekből külön félretenniük, ha a családban valaki megbetegszik.

A mákföldek felszámolása sem sikeres egyelőre: tavaly öt százalékot tudtak felszántani. A brit kormánnyal kidolgozott terv alapján Kabul első körben a tartományi kormányzókon keresztül akarja elérni a mákföldek megszüntetését, anyagi kompenzációért cserébe. A második fázisban (amelynek költségeit Washington állja) az afgán belügyminisztérium az amerikai Dyncorp "zsoldoscéggel" együtt tünteti el a mákföldeket. Utóbbi minden bizonnyal szintén bukott terv, hiszen a farmerek ellenállnak a felszámolásnak.

Szembeszállni velük pedig nem éri meg sem az amerikai és afgán kormánynak. A UNODC hangsúlyozza, hogy megbízókkal, a szálak valódi mozgatóival kell elsősorban leszámolni, és nem a "kistermelőkkel".

A "nagykereskedők" mindenközben betegre keresik magukat. Minden egyes határátkeléssel tízszeresére nő az ópiát ára. És Afganisztánból többfelé is távozik az anyag. Az első számú útvonal a pakisztáni Karacsi kikötője felé vezet, ahonnan aztán bármerre tovább lehet küldeni az árut. Ennek az útvonalnak csökkent a jelentősége, amióta feltűntek az amerikaiak a pakisztáni-afgansztáni határon Oszama bin Ladenre vadászva, de még mindig a legjelentősebb. A második útvonal az iráni, mely a törökországi feldolgozókhoz vezet. A volt szovjet tagállamok felé is megkezdődött a kereskedelem, de csak a kivitel 15-20 százaléka zajlik itt, elsősorban a türkmenisztáni határon keresztül. Errefelé Moszkva az elosztóhely.

Afganisztán érdekes módon hagyományosan nem máktermelő ország. A nyolcvanas években a mudzsahid belharcok finanszírozásához kezdték el, a tálibok csak uralmuk utolsó évében hirdették meg a mák felszámolását. Ma viszont éppen Afganisztán déli részén kényszerítik a tálibok a helyi farmereket kábítószer-termelésre. A máktermelés a mindennapi élet része, ami jellemzően afgán módon világpolitikai hatással bír.

Utcai fodrászok Kabulban