A Kékes is eltörpülne Sanghaj új felhőkarcolója mellett

1228 méter magas, háromszáz emeletes lenne és 100 000 embert fogadna be minden idők legmagasabb épülete, a Bionic Tower felhőkarcoló, amely  2015-re épülhet fel Sanghajban.

Javier Pioz és Maria Rosa Cervera építész már húsz éve  természetes elemekből (növények szerkezetéből, állatok csontozatából) merítenek ihletet. A legutóbbi kihívásnál sem a magasság, hanem "az anyagok újrarendezése" a lényeg - vallják az építészek.

Mindezidáig a világ legmagasabb építményeit egy központi mag köré szerkesztett tömör struktúrával stabilizálták, ami az épület 60 százalékát foglalta el. A Bionic Tower ezzel szemben 276 oszlopon nyugodna, amelyek három koncentrikus kör mentén állnának. Az oszlopokból  tengelyrendszer indulna ki, erre épülnének egymás fölé az emeletek.

"A szerkezet leginkább egy madár szárnyára emlékeztet, amelynek apró csontjai ugyan külön-külön törékenyek, ám együttesen hatalmas az ellenállásuk" - mondta Pioz. A 150 méter átmérőjű torony 80 méter magas blokkonként épülne, de az elkészült részekbe már az építkezés alatt is be lehetne költözni. 368 lift közlekedne az épületben.

A terv ellenzői sem annak kivitelezhetőségét, hanem az épület hasznosíthatóságát és a városi életre gyakorolt hatását kérdőjelezik meg. "A népességnövekedés és a behatárolt területek indokolttá teszik, hogy elgondolkodjunk a huszonegyedik század épületeiről" - válaszolták az építészek.

A 2001. szeptember 11-i merényletek ugyan egy időre lefékezték a felhőkarcoló tervét, ám az óriás-felhőkarcolók versenye újraéledni látszik: Dubaiban éppen most építenek egy 700 méteres tornyot.

"Már csak Shanghaj város engedélyére várunk, amelyik egyelőre nem engedélyezi az ötszáz méternél magasabb épületeket" - mondta el Pioz, aki azt reméli, hogy a kilométeres torony már 2015-ben elkészülhet.

A világ legmagasabb épülete hosszú ideig a 452 méteres malajziai Petronas ikertorony volt, ám tavaly szilveszterkor Tajvanon átadtak egy 508 méter magas, 101 emeletes felhőkarcolót. A shanghaji Bionic Tower bizonyára jó sokáig tartja majd a magassági rekordot - feltéve, ha megépül.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.