H5N1-fertőzésben hullottak el a hattyúk

A hivatalos brit vizsgálatok szerint a madárinfluenza emberre veszélyes, H5N1-es vírusa fertőzte meg azt a három hattyút, amelyeknek a tetemét még a múlt héten találták meg Magyarországon - jelentette be Batiz András kormányszóvivő kedden.

"Újabb óvintézkedésekre azonban nincs szükség e miatt, hiszen a kormány és a szakhatóságok eddig is úgy jártak el, hogy még ebben az esetben is garantálni lehessen a lakosság biztonságát, és meg lehessen akadályozni a betegség átterjedését a háziszárnyasokra. Azóta négy újabb mintát küldtek ki vizsgálatra a magyar szakhatóságok az angliai laboratóriumba: kettőt hétfőn, kettőt pedig ma. Valamennyi esetben bütykös hattyúkból vett mintákról van szó, amelyeknek a tetemét ugyanabban a térségben találták meg" - olvasható Batiz András közleményében.

Újrakezdődik az állat-egészségügyi zárlat

Újrakezdődik az állat-egészségügyi zárlat időtartama Nagybaracskán és Csátalján – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, miután a hivatalos brit vizsgálatok megerősítették a H5N1-es vírus jelenlétét. A múlt héten elrendelt állat-egészségügyi zárlatot nem kell kiterjeszteni, de a zárlat időtartama újrakezdődik - közölte a kormányfő újságírói kérdésre.

Hozzátette: a legszűkebb, három kilométeres védőkörzetben 21 napos, míg a tíz kilométeres megfigyelési területen 30 napos a zárlat, most mind a két időtartam újraindul.

A Bács-Kiskun megyei Nagybaracska és Csátalja három kilométeres térségében védőkörzetet alakított ki múlt héten szerdán a megyei védelmi bizottság. Egy tíz kilométeres sugarú területet pedig megfigyelési körzetté nyilvánítottak: idetartozik Szeremle, Bátmonostor, Vaskút, Gara, Bácsszentgyörgy, Dávod, Hercegszántó, Homorúd, Báta, Dunaszekcső, valamint Dunafalva.

Gyurcsány Ferenc szerint a brit laboratórium eredményének ismertetése nem volt meglepő, ugyanazt a madárinfluenza-vírust találták meg, amit a magyar hatóságok valószínűsítettek.

Madárinfluenzagyanú Szlovákiában

A madárinfluenza megjelenésének gyanújára utaló nyomokat találtak madártetemek vizsgálata során Szlovákiában.

Simon Zsolt, a szlovák kormány mezőgazdasági minisztere kedden reggel rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy két, Pozsony közelében fellelt madártetem laboratóriumi vizsgálatának tesztjei a H5 jelzésű vírus jelenlétére utaló eredményt mutatnak. Hogy pontosabban milyen vírustörzsről van szó, azt csak az Egyesült Királyságban működő laboratóriumban fogja megállapítani, ezért egyelőre csak a madárinfluenza megjelenésének gyanújáról indokolt beszélni.

(forrás: MTI)

H5N1 vírus
H5N1 vírus
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.