Mindkét terület ma már gyakorlatilag külső segélyekből tartja fenn magát. A gazdasági tevékenységet apró, csaknem az önellátásra berendezkedett családi gazdaságok, javítóműhelyek, kisboltok jelentik. A túlduzzasztott, mintegy 150 ezer fős hatalmas igazgatási apparátus (közigazgatás, a PH fegyveres szervezetei) afféle szociális ellátórendszer is, így juttatva jövedelemhez emberek százezreit. Ha leáll, vagy drasztikusan lecsökken a külföldi segélyezés, ezek a rétegek is lecsúsznak, tovább növelhetik a szegénység, kilátástalanság miatt radikalizálódók számát.

Ez nem volt mindig így. A palesztinok gazdasági "fénykorában", a hetvenes-nyolcvanas években, a kilencvenes évek végéig mintegy 125 ezer palesztin járt át Izraelbe naponta dolgozni, és fejenként 27-30 dolláros napi teljesítményével naponta hárommillió dollárt keresett. Ebből eltartották népes családjukat. Jött a 2000-es, immáron második intifáda, lázadás, és a sorozatos terrorcselekmények miatt Izrael stratégiát váltott: több évtizedes gazdasági együttlétezés után immáron nem tekinti természetes gazdasági-kereskedelmi partnereknek a palesztinokat. Helyüket román, kelet-európai, thaiföldi "vendégmunkások" foglalták el.

Tavaly a palesztin hatóság költségvetése 1,9 milliárd dollárt tett ki, míg a külföldi segélyekből befolyt összeg kétmilliárd dollárt tett ki. A kétmilliárd hozzávetőleges megoszlása: Európai Unió 600 millió, USA 400 millió dollár, a többit az ENSZ-szervezetek és az iszlám országok (nagyrészt Irán, Szaúd-Arábia, az öböl menti olajsejkségek) adták össze. Izrael évi 600 millió dollárt utalt át a palesztinoknak vámok és illetékek címén.

Jelenleg a lakosság évi négy százalékkal gyarapodik.