Az MTV letiltotta, majd engedélyezte Friderikuszt

Néhány órával az adás kezdete előtt levélben jelezte a Magyar Televízió az ATV-nek, hogy nem engedélyezi Friderikusz Sándor korábbi műsorának, az Én mozimnak az ismétlését.

Friderikusz eredetileg saját új műsorával jelentkezett volna most hétfőtől az ATV-n. Csakhogy a "Friderikusz, most" indulását technikai problémák miatt két-három héttel elhalasztotta a műsorvezető. Addig Friderikusz-pótlóként az Én mozim került a programba. A régi sorozat jogtulajdonosa a Magyar Televízió, amelynek fizetett volna az ATV, értesülésünk szerint a szokásos tarifa alapján adásonként 200-250 ezer forintot. Ezt utasította vissza a Magyar Televízió tegnap délután. Mint ismert, Friderikusznak tavaly ősszel azért kellett távoznia az MTV-től, mert bírálta a vezetőket.

A köztévé lapunk megkeresésére nem kommentálta a döntést. Az ATV-nek küldött levélben az szerepel, hogy az MTV saját műsorszerkesztési elveire figyelemmel hozta meg az elutasítást. Tegnap este ugyanakkor arról értesítette lapunkat az ATV: nem lesz műsorváltozás, végül megegyezés született az Én mozimról.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.