Kazahsztánból hazatért magyarok
Lesskó László beregszászi. Amikor született, 1944-ben, szülővárosa még Magyarországhoz tartozott, így magyar állampolgárként jött a világra. Hatvan évvel később, amikor eséllyel folyamodott a magyar állampolgárságért (amire mindmáig vár), a hivatalban azt mondták neki: írja le röviden, hogyan vesztette el az állampolgárságát. Lesskó László visszakérdezett: ebbe a rubrikába írjam bele, hogy mi történt Kárpátalján a XX. században?
Édesanyja tanítónő volt egy ukrán iskolában. Fiát nem írathatta magyar nyelvű tanintézetbe, az ugyanis az állásába került volna. Így maga oktatta a fiút az anyanyelvére. A helyesírását például úgy csiszolta, hogy a kollégiumból írt leveleit kijavítva visszaküldte neki. A fiú jól tanult, idő előtt érettségizett, 16 évesen már egyetemre járt, Odesszában szerzett agrármérnöki diplomát. Onnan helyezték Kazahsztán fővárosába, akkori nevén Alma-Atába, ahol későbbi felesége, a szintén magyar származású, ungvári járásból származó lány, Éva vegyészmérnök-hallgató volt. Összeházasodtak, egy fiuk született. Éva olyan munkát talált, amely mellett gyermekükre, Zoltánra nagy figyelmet tudott fordítani, László minisztériumi főosztályvezetőségig vitte. Kazah viszonyok között akár tehetősnek is tekinthették magukat, háromszobás ház, autó volt a tulajdonukban, mégis hazavágytak, miként a szülőföldjüktől hétezer kilométerre lévő közép-ázsiai országban sokan mások is.
Az első és a második világháború hadifoglyaiból, valamint a második világháborút követően a Szovjetunióba málenkij robot címén elhurcoltak közül ugyanis sokan ott ragadtak. Lesskó neveket sorol: Tomasovszkiék, Tutoki Sanyi bácsiék, Szokolai Éva néni, Nagy Gyula és még sokan mások, akiknek apjuk, nagyapjuk valamikor ott alapított családot. Közülük sokan már magyarul sem tudnak. A kazah magyarok számát gyarapította továbbá az is, hogy Kárpátaljáról rendszeresen olyan távoli országrészekbe helyezték a diplomásokat, amilyen messzire csak lehetett. Hogy pontosan mennyi magyar élhet Kazahsztánban, azt senki sem tudná megmondani. Annyi biztos, hogy sokan jönnének haza - mondja Lesskó László, aki mindmáig a Hungária Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. Egyesületüket harminc taggal a vasárnapi iskolák szervezésén kívül éppen a hazatérés támogatására alapították. Elsőként - anyaországi segítőiknek köszönhetően - egy kárpátaljai származású, többgyerekes családot költöztettek át Kazahsztánból 1999-ben.
Lesskó László a kulturális szövetség elnökeként a szovjet peresztrojka idején levélben fordult Gorbacsov elnökhöz és Göncz Árpád, majd Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz annak érdekében, hogy segítsék hazatérésüket. Kérése nem talált meghallgatásra.
Kazahsztánból végül a fiuk után, meghívólevéllel jöhettek Magyarországra Lesskóék. Zoltán ugyanis egy cserediák-kapcsolat keretében másokkal együtt a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. A ma 30 éves fiatalember kiváló informatikus, akit az őt alkalmazó cég is támogat családegyesítési törekvésében. Így tudott házat venni a szüleinek egy palóc faluban, Nagylócon.
Lesskóék a falu mindennapi életébe könnyen beilleszkedtek, és otthonosabban érzik magukat az Őrhegy és a Kutyahegy lábánál, mint kazah földön. A család tagjai azt mondják: hálásak a sorsnak, hogy amikor reggel kijönnek a portára, a szomszédjuk hangos "Jó reggelttel" köszön nekik.
