Felmérés szerint a lakosság károsnak tartja a kamionokat

Közvélemény-kutatást végzett a Szonda Ipsos a kamionforgalomról a Levegő Munkacsoport megbízásából.

2006 januárjában egy személyes megkérdezésen alapuló felmérés során 1000 magyar felnőtt véleményét tudakolták meg.

Igen nagy mértékű a társadalmi egyetértés a következőkben: a vasúti áruszállítás környezetkímélőbb a kamionoknál, az utakat elsősorban a nehéz tehergépkocsik rongálják, a tehergépkocsikra esetleg kivetett útdíjakat az utak javítására kell felhasználni, valamint a kamionok súlyosan szennyezik a környezetet – 82-88 pontos a lakosság egyetértését szemléltető számított mutatószám.

Valamivel kevésbé gondolják azt az emberek, hogy a nehéz tehergépjárművekre nagy mértékű úthasználati díjat kell kivetni (67 pont), igaz mindössze 10%-uk utasítja el teljesen ezt a lehetőséget. Kisebb mértékben ugyan, de egyetért a lakosság azzal is, hogy a kivetett díjakból befolyó összegeket a vasúthálózat fejlesztésére kellene használni (59 pont).

Kevesen (12%) vannak azok, akik szerint a nehéz tehergépkocsik üzemeltetői megfizetik a járműveik által okozott károkat.

A közvélemény-kutatásról készült tanulmány a Levegő Munkacsoport oldalán innen érhető el.

A felmérés „A sínek tovább bírják” kampány keretében készült.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.