Volt már itt a kór, de nem okozott bajt

Megdöbbentő és sajnálatos az a média keltette hisztéria, amely a madárinfluenza-vírussal kapcsolatban Magyarországon és néhány más országban tapasztalható, ez az állatbetegség ugyanis ezt a hírverést messze nem indokolja - nyilatkozta érdeklődésünkre Tanyi János professzor, a Debreceni Állat-egészségügyi Intézet nyugalmazott igazgatója, aki tudományos kutatóként 1969 óta foglalkozik a madárinfluenza-vírussal.


Tanyi János elmondta: állategészségtani szempontból érdekes és színes állatbetegségről van szó, amely azonban csak nagyon korlátozott mértékben és különleges körülmények között jelenthet veszélyt az emberre. Szerinte a szakemberek által jól ismert és kezelhető állat-egészségügyi kérdésről van szó. Hozzátette: a vírus kutatójaként egyenesen nevetségesnek tartja, hogy az egyik magyarországi tévécsatorna vezető hírként számolt be egyetlen megfertőződött papagáj angliai esetéről.

A professzor szerint a Magyarországon a napokban kimutatott H5N1-vírust már 1975-ben megtalálták az Alföldön, akkor az esetleges továbbterjedését eredményesen megakadályozták, és nem tudnak arról, hogy emberi megbetegedést okozott volna. Hozzátette: nálunk olyan higiéniai körülmények vannak, amelyek szinte kizárják a madárinfluenza vírusának az emberre való átterjedését. Tanyi János úgy vélte: akkor lehetséges a megbetegedés, ha egy gyenge immunrendszerű ember magas pára- vagy portartalmú helyen - megbetegedett állatok között tartózkodva - nagy mennyiségű vírust lélegez be. Úgy fogalmazott: még a fertőzött állat elfogyasztása sem veszélyes, hiszen a vírus a főzés, a sütés és az emésztés során elpusztul. Tanyi János kijelentette: indokolatlan, hogy valaki a madárinfluenzától tartva tartózkodjék a szárnyasok fogyasztásától.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.