Pedig ennél sokkal több derült ki szombaton Budapesten - és Balatonfüreden.

Igaz, a Gyurcsánynak író blog-barátok nem feltétlenül hallgatták meg Orbán Viktor szombati Országépítő beszédét. Pedig e kettősből már minden adatlopásnál és nomentánázásnál erősebben ütközik ki, hogy nemcsak ezt mondják, hanem itt valóban két egymással mélyen ellentétes világlátás tekint az országra. A Gyurcsány által elmondottakat úgy lehet összefoglalni, hogy rá kell kapcsolódnunk a nagyvilág vezető technológiai és társadalmi trendjeire. Ezt a lehetőséget nem ajándékba kapjuk. Képessé kell tennünk magunkat a fogadásra, a lehívásra: szellemileg (oktatással), infrastruktúrával (közlekedés), mentálisan (a nyitottsággal mint életelvvel). A Gyurcsány által elképzelt új Magyarország ehhez kínál segítséget, sőt, többet: ígérete szerint megszervezi a folyamatot. A Fidesz "magyar szolidaritása", illetve a nemzetközi járatokhoz való (nemcsak képletes) csatlakozás a gyurcsányi gondolatrendszerben még szónokilag sem játszható ki egymás ellen. Csak együtt érvényesek.

Orbán Viktor mindennek az ellenkezőjét mondta ugyanazon a napon néhány órával később: számára ugyanis elég volt abból, hogy Magyarországon nem a magyarok a legfontosabbak. Ő így látja. Beszédében szó sem esett technológiai trendekről. Képlete a következő: ha minden magyar kisvállalkozás még egy embert alkalmazna, ezzel felszívná az összes jelenlegi munkanélkülit. Ehhez a járulékszint harmadolásán kívül még az kell, hogy a (sokszor kényszer-) kisvállalkozásokat feltőkésítsék vissza nem térítendő állami támogatásokkal. Új Széchenyi-tervvel. A Fidesz elnöke jelezte, hogy a megvalósítás tán nem olyan egyszerű, mint amilyen tiszta az eszme, de ez nem változtat a lényegen: a saját lábunkra kell állni. Igaz, a tétel bizonyításához alkalmazott állítás nem bírja ki a logika próbáját. Orbán Viktor azt mondja ugyanis, hogy a Magyarországon előállított minden százforintnyi új értékhez százötven forint hitelt kell felvenni. Így kerül alánk a másik lába, amit értelemszerűen bármikor kiszerelhetnek alólunk. Műláb, nem szerves. Ez tényleg baj volna. E szerint ugyanis az évi mintegy 22 ezermilliárdos nemzeti jövedelem - ez az új érték - minden egyes esztendőben mintegy 33 ezermilliárdos új hitelállománnyal járna, ennyibe kerülne. Biztos nem így gondolják, de ezt mondják, mert így jól hangzik, csak így nincs mit kezdeni vele.

(Talán véletlenszerű, de érdekes különbség: Gyurcsány, aki tanár és közgazdász, saját tanult kultúrájából kilépő javaslatot tett, amikor a műszaki és élettudományok helyzetbe hozását ígérte. Orbán viszont a politika megváltó szerepét fenntartva saját érdekkörében tartaná a megoldás kulcsát.)

De ezt a részletet éppúgy, mint a különös számokat zárójelbe tehetjük, csak hogy jól megmutatkozzék a két gondolkodásmód közötti különbség. Mert az persze nem abban áll, hogy az egyik fél jó számokat használ, a másik pedig igencsak a maga törvényei szerint kalkulál. Ennél fontosabb eltérés, hogy az egyik blokkolja a külső világot, hogy magában kiteljesedést ígérjen, a másik nyit, de bentről kifelé. (szerény igényű szójátékkal: az egyik blokkol, a másik blogol). Még ha szónokilag a két fél által kínált megoldások egyenértékűek is lehetnek, érdemben a Gyurcsány-félében inkább az élet lüktet, a másikban a politikai akarat. Viszont ez fülbemászó dallammal énekli az átírt dalszöveget: egyedül megy.

Nem azonos világban él a saját szerep, a politika funkcióiról alkotott vélemény tekintetében sem a két nagy párt. Jelzi ezt Deutsch-Für Tamás programkritikája, amennyiben is a Gyurcsány által mondottaknak az volna a nagy bajuk, hogy nem oldják meg az emberek hétköznapi problémáit. A másik oldal felől tekintve azonban Deutsch kérdésfeltevésének sincs értelme, mert nem is vállalkoznának arra, hogy ilyesmit ígérjenek. A megoldás, a megváltás ugyanis nem a politika dolga. Nem megoldást, hanem az azt lehetővé tevő feltételeket teremtenék meg, de senkinek nem ígérnék, hogy ha rájuk hallgat, akkor már mintha mozgólépcső volna a lába alatt: csak áll és megy fölfelé.

Nemcsak a két nagy párt közötti tartalmi különbségek nyilvánultak meg a korábbinál jóval pontosabban olvasható módon a hétvégén, de az MDF is érdemben jelentkezett be a kampányba. Igencsak ámulatra méltó módon: saját vallott thatcheri gyökereikhez visszanyúlva bemondták az SZDSZ egykulcsos adóját, de még annál is lejjebb mentek két százalékponttal, 18 százalékra. Pusztai Erzsébet egy tájékoztatón - a mindenféle kényelmetlenség említésétől is irtózó nagy pártokon is segítve - bemutatta a kampánynak a vizitdíj kifejezést, vagyis hogy az egészségügy emberibbé tétele aligha úszható meg azzal, hogy majd mindenki kap számlát, és akkor tudja, hogy mennyit költenek rá. (Az egy biztosító vagy a több.) Az MDF a liberális felütést egy Dávid Ibolya-retró konzervatív büntetőpolitikai ígérettel és a Fidesz családi adókedvezményének visszakérésével ízesítette. Dávid Ibolya ugyanakkor Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszédére az SZDSZ-nél is barátságosabban reagált: "egyetértünk azzal, amit a miniszterelnök úr felvázolt". Így a Fórum a hétvégén előállított egy olyan nagykoalíciós mixet, amelyben sok érdekes darab van, csak épp maga az MDF nem látszik.

Tovább figyelve a kis pártokat, nagy mondat következik: "Ha most nem győzünk, akkor a nemzet megmaradása kerülhet veszélybe" - ha azt hihettük, hogy ilyesmi már nem fér bele a kampányba, tévedtünk: Semjén Zsolt elnök (Fidesz/KDNP) ezt is bemondta. Vigyázzunk magunkra.

Gyurcsány tiszteletéről biztosította a hét végén a jobboldalt. Orbán viszont úgy fogalmazott, a baloldal azt akarja, hogy a fiatalok menjenek el innen, és arra biztat, legyen kicsi az ország. Nemcsak a számokat fordítja hát sajátosan, hanem a tényeket is. A merjünk kicsik lenni eredetije ugyanis osztrák, Vranitzky kancellár nevezte országa sikere kulcsának, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után megtanult kis országként viselkedni. Maradjunk tehát annyiban: a baloldal most is csak azt mondja, merjünk akkorák lenni, mint az osztrákok. Van még tér a nyújtózkodásra.