Flemming Rose egyetért azzal, hogy a sajtószabadság nem jelent egyet bárminek közlésével. A Jyllands Posten nem közölne pornográf képeket, és káromkodó szavak is csak ritkán kerülnek a lapba. Az ilyen megfontolás az etikai normákon alapuló önmegtartóztatás.

A tizenkét karikatúra azonban másról szólt: válasz volt az öncenzúra számos súlyos esetére Európában, amelyeket az iszlám ügyekkel kapcsolatban terjedő félelem okozott. A Jyllands Posten célja nem az indokolatlan provokáció volt, még kevésbé erőszakos megmozdulások kiváltása - az öncenzúra egyre szűkülő határait akarta kitágítani a rajzokkal.

Flemming Rose azzal példálódzott, hogy egy dán humorista a Jyllands Postennek úgy nyilatkozott: nem lennének aggályai azzal, hogy kamerák előtt egy Bibliára vizeljen, de ugyanezt nem merné megtenni a Koránnal. Az öncenzúra másik példájaként említette a londoni Tate galéria esetét, ahol eltávolították John Latham avantgárd művész installációját, amely a Korán, a Biblia és a Talmud darabokra tépését ábrázolja. A múzeum azzal érvelt, hogy nem akarja felzaklatni a kedélyeket a londoni terrortámadások után.

A szerkesztő szerint karikatúristák úgy álltak hozzá az iszlámhoz, mint ahogy a kereszténységhez, a buddhizmushoz vagy más valláshoz. Egyenlőnek tekintették a dániai muzulmánokat, és ezzel lényegében azt üzenték, hogy betagolják őket is a dán szatíra hagyományaiba. A karikatúrák tehát a muzulmánok befogadását jelentik, nem a kirekesztésüket.

A Mohamed prófétát turbánjában bombával ábrázoló rajzot Flemming Rose úgy értelmezi, hogy egyesek a próféta nevében elkövetett terrorcselekményekkel túszul ejtették az iszlám vallást. Megjegyezte, hogy a szóban forgó karikatúra szerzője már rajzolt karikatúrát a keresztre feszített Jézusról, dollárbankókkal a szemein, valamint Dávid-csillagot egy bomba gyutacsára erősítve, ám akkor mégsem gyújtott fel senki nagykövetségeket. (MTI)