Tesztelje politikai ízlését!

Elindult a Népszabadság Online kampányjátéka, a Politográf, amelynek segítségével ki-ki tesztelheti politikai ízlését.

Bence György filózófus a Népszabadság Hétvégi mellékletének hasábjain csaknem pontosan négy évvel ezelőtt - miközben "mélypontjához" közeledett a kampány - szenvedélyesen rótta fel a pártoknak, hogy egyikük sem szánja rá magát, hogy egy kicsit az eszét is ingerelje a közönségnek. Ehelyett - írta -, mintha pavlovi kutyának néznék az embert, ügyeket kreálva és lózungokkal dobálózva próbálják megmozgatni a népszerűségi mutatókat. Aztán, hogy bizonyítsa, lehetne máshogy is, kissé irigykedve mutatta be azokat a külföldi internetes teszteket, amelyek a politikai erők közötti könnyű, gyors, mégis értelmes eligazodást segítik, úgy, hogy közben még szórakoztatják is az embert.

Eltelt négy év - mondhatnánk, a minőségi online-tartalomkészítés malmai mifelénk lassan őrölnek -, és Bence György makacssága és a Népszabadság Online szerkesztői négy évnél is régebben dédelgetett álmai szerencsés találkozásának köszönhetően, a NOL Voks 2006 oldalain elindult a Politográf.

Ez egy húsz kérdésből álló önteszt, amelynek kitöltésével a résztvevők meghatározzák saját helyüket a politikai célok koordinátarendszerében. A teszt végén ki-ki megtudhatja, hogy válaszai alapján hol helyezte el magát a politikai palettán. A Politográf persze csak játék, nem közvélemény-kutatás és nem is előválasztás.

A Politográf számítógépes programja megjegyzi az egyes kitöltők helyét és azt egy ábrán be is mutatja. A kapott válaszokat a szerkesztőség semmilyen módon nem publikálja, már csak azért sem, mert a rendszer azokat automatikusan törli. Mindazonáltal a teszt végén a válaszadók azt is megtudhatják, hogy mások hol helyezték el magukat a Politográf célkeresztjében.

Egy utolsó utáni (20+1.) kérdés a válaszadók pártszimpátiájára vonatkozik, ennek megválaszolása azonban nem kötelező, ám érdemes megtenni, mert akkor az is megtudható, hogy az egyes pártok hívei hol helyezkednek el a koordinátarendszerben.

A Politográfhoz hasonló, játékos politikai öntesztek az utóbbi években számos országban komoly karriert futottak be; érhető módon, hiszen ilyenkor az egyébként a politikától magukat távol tartó polgárok is a megszokottnál intenzívebben követik a politikai történéseket és hasonlítgatják össze saját elképzeléseiket az egymással versengő pártok, választási szövetségek portékáival.

A Politográf, bár külföldi példák nyomán született, nem utánzata egyik általunk ismert politikai öntesztnek sem: a koncepció és a tartalom a Bence György és Pogonyi Szabolcs nevével fémjelzett Metazin és a Népszabadság Online szerkesztőinek munkája, az informatikai kivitelezésben a honlapunkat fejlesztő Adverticum szakemberei és a NOL, valamint az újság grafikusai segítségére támaszkodhattunk.

Hangsúlyozva, hogy a Politográf egyelőre tesztüzemmódban fut, és ezért előfordulhatnak vele kisebb hibák, amiért előre is elnézést kérünk, kellemes fejtörést és hasznos időtöltést kívánunk a politikai ízléstesztben résztvevő olvasóinknak.

Közvetlenül a Politográf oldalára

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.