Rogán Antal pozíciója megrendült

A Fidesz már azt állítja, hogy e-mailen kapták meg az MSZP kampányanyagait őrző titkos kódot. Csakhogy a rejtélyes címet azóta sem hozták nyilvánosságra. Rogán Antal kampányfőnök pozíciója megrendült.

"A Fidesz nem gondolja úgy, hogy informátort ki kellene adnia" - így reagált Révész Máriusz szóvivő lapunknak arra a felvetésére, hogy, ha már egyszer Rogán Antal kampányfőnök arról beszélt, hogy e-mailen kapták a szocialisták választási dokumentumait védő kódot, akkor azt a címet közzé kellene tenniük. Ez azért lényeges, mert a Fidesz eddig azt állította, hogy nyilvános, bárki által hozzáférhető fórumon jutottak az MSZP számítógépes kódjához. E-mailről négy napig szó sem esett.

Az előzményekről: a Fidesz szerveréről egyelőre ismeretlen személy vagy személyek behatoltak az MSZP egyik alvállalkozójának szerverébe, s onnan kampányanyagokat töltöttek le. Az ügyben rendőrségi eljárás folyik, az Országos Választási Bizottság elvi állásfoglalásában az adatlopást bűnügynek minősítette. A Fidesz kezdetben azt állította, hogy nyilvános fórumról jutott hozzá az MSZP kódjához, majd Rogán úgy módosított, hogy e-mailen kapták. Ugyanakkor utalt arra, hogy egyik túlbuzgó aktivistájuk követhette el mindezt. A kampányfőnök ugyanakkor úgy látja, hogy "ettől még nem dől össze a világ".

Mint ismeretes, Hiller István szocialista pártelnök beszélgetésre invitálta Orbán Viktort, hogy közös nevezőre jussanak az ügy etikai és jogi megítélésében. A Fidesz elnöke erre eddig nem reagált. Nyakó István MSZP-s szóvivő szerint van esély rá, hogy lesz Hiller-Orbán-vita. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke lapunknak azt mondta, nem tudja, lesz-e - ahogy az MSZP elnöke nevezte - "informatikai és büntetőjogi" találkozó Hiller István és Orbán Viktor között. Pokorni azt sem tudja, gondolkozik-e ezen valaki az ellenzéki párt vezetésében. Azt azért hozzáfűzte, hogy a felelősséget az illetőnek, aki letöltötte az adatokat, vállalnia kell. Arra a kérdésre, hogy a Rogán által jelzett e-mail címet mikor hozzák nyilvánosságra, Pokorni úgy felelt, ez ügyben a kampányfőnök nyilatkozik.

Az e-mailes megoldás azért is kínos lenne, mert ha Rogán valóban tudott arról, hogy a Fideszhez e-mailen érkezett az MSZP kódja, akkor a törvény szerint bűnpártolóvá vált. Rogán ráadásul az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke, és mint ilyen, ezt a jogszabályt betéve tudnia kellene.

Amikor a törvényt 2001 őszén elfogadta a parlament, Répássy Róbert ezt mondta: "Új, XXI. századi szemléletet tükröz az informatikai bűnözés szabályainak megfogalmazása a törvényjavaslatban. Támogatjuk a számítástechnikai rendszerbe történt jogosulatlan belépésnek, illetve a számítástechnikai rendszer és adatok sértetlensége elleni bűncselekménynek bűncselekménnyé nyilvánítását és büntetését a jövőben. (...) A büntető jogszabályoknak lépést kell tartaniuk a bűnözés új jelenségeivel, de világos és stabil értékrendet kell közvetíteniük a jog erejével."

Az SZDSZ is megszólalt a botrány kapcsán. Fodor Gábor ügyvivő szerint ilyen esetekben más helyen "napirendre kerül a kampányfőnök lemondása". Rogán ezt firtató kérdésünkre úgy reagált, hogy korábbi álláspontja a hivatalos: az MSZP igyekszik elterelni a figyelmet az ország valós kérdéseiről.

Értesüléseink szerint nem kell lemondania posztjáról Rogán Antalnak, de úgy tudjuk, a párton belüli presztízse jelentősen csökkent. A párt szerdai elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor elismerte, hogy szó esett a "kulcstartókról, a szagosítókról" (ezzel arra utalt, hogy a Magyar Nemzet közzétette Hiller István letöltött kampányanyagának egy részét, melyben ezekről a tárgyakról volt szó), de - tette hozzá - amikor Rogán Antal és Áder János frakcióvezető felvetette a szerverügyet, azzal reagált, hogy ez komolytalan bulvártéma, ilyen kérdésekkel ne terheljék.

Ettől némiképp eltérően az egyik fideszes politikus lapunkat úgy tájékoztatta: a Fidesz-elnökség nem zárta rövidre az ügyet, sőt az ülésen Rogán Antalt élesen bírálták. Áder János és az eddig komoly erőt föl nem mutató Pelczné Gáll Ildikó is szóvá tette, hogy a kampányfőnök nem állt a helyzet magaslatán, s nem kommunikált megfelelően. A frakcióvezetőt nem tudtuk elérni, Pelczné Gáll Ildikó viszont munkatársunknak elmondta, hogy valóban beszéltek a szerverügyről, de mivel az elnökségi ülés zárt, az ott elhangzottakról nem kívánt nyilatkozni. Arra, hogy valóban bírálta-e Rogánt, az alelnök úgy válaszolt: "ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja".

A kampányfőnök pozíciójának megrendüléséhez - jóllehet a választások előtt semmilyen változásra nem lehet számítani - hozzájárul, hogy nem ez az első ügy, amelyben kínos magyarázkodásra kényszerül: a Vizsla-ügyben is kellemetlen helyzetbe keveredett, amikor kiderült: a lap mutatványszámát a Fideszből faxolták el a Magyar Postának.

Rogán Antal, a Fidesz kampányfõnöke a figyelem középpontjában
Rogán Antal, a Fidesz kampányfõnöke a figyelem középpontjában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.