A mi filmünk! - így nevezik a Szöulban tengődő észak-koreai menekültek a pár hete bemutatott Tájfun című filmdrámát. A nagy sikert aratott alkotás az első olyan mozifilm, amely az ő szempontjukból mutatja be a menekülést, a visszatoloncolástól való rettegést, az emberkereskedőket, a nemi erőszakot, s a menedéknek hitt dél-koreai nagykövetség közönyét.

Az 1990-as évek közepe óta háromszázezren menekültek Kínába, de közülük csak hét és fél ezren jutottak el Dél-Koreába. A menekültek 75 százaléka nő, akik folyamatosan ki vannak téve az emberkereskedő bandák garázdálkodásának. A határvidéken egész hálózat épült ki a menekült lányok és asszonyok összefogdosására. A már Szöulban élő Kim Jong Szun például saját szemével látta, amint az emberkereskedők tizenhét éves észak-koreai lányokat árultak nőtlen kínai parasztok számára. A lányok fejenként 4000 jüanba - 100 ezer forintba - "kerültek". Más források szerint az idősebb nőket 2000 jüanért is meg lehet vásárolni, ami pontosan egy kifejlett sertés ára.

Az emberkereskedők gátlástalanságát fokozza, hogy a menekültek nem mernek a kínai hatóságokhoz fordulni. A már szintén Szöulban élő Li Min Ok pontosan erről számol be: a huszonegy éves lányt a kínai idegenrendészet egyszer már viszszatoloncolta a KNDK-ba, ahol három szörnyű hónapot töltött egy munkatáborban. Miután kiengedték, egy csempészbanda segítségével ismét elmenekült, de amint partot ért a Tumen folyó kínai oldalán, azonnal belebotlott egy emberkereskedőbe, aki megzsarolta, hogy átadja a rendőrségnek. A lányt végül is egy Hebei tartománybeli nőtlen férfinak adták el, akitől csak egy hónap múlva tudott elmenekülni. Li elmondása szerint a faluban rajta kívül tizenegy észak-koreai nő élt kínai parasztok feleségeként.

Nemrég egy pekingi hetilap is beszámolt az ország különböző vidékein felbukkanó koreai feleségekről, azt a tényt azonban óvatosan elhallgatták, hogy a menekült nők egyre nagyobb számban kerülnek a prostitúció melegágyának számító karaoke-szalonokba.

A már Szöulban élő menekültek közül sokan pénzt gyűjtenek, hogy az emberkereskedő-hálózatokon keresztül visszavásárolhassák hozzátartozóikat. Ráadásul úgy tűnik, hogy ezek a hálózatok szabadon ki-be mozognak Észak-Koreába is. A Szöulban élő Kim Szong Hvan például azt az ajánlatot kapta egy közvetítőtől, hogy az északon maradt családtagjait fejenként 12 millió vonért - azaz kb. 2,4 millió forintért - kihozza a világtól elzárt országból. És hogy miért számít mindez tabunak Dél-Koreában? A balközép szöuli kormányzat kínosan kerüli az újabb konfliktushelyzeteket a phenjani vezetéssel, másrészt a Kínával fenntartott gazdasági-politikai kapcsolatokat sem akarja túlságosan megterhelni.

A Tájfun plakátja