Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Gyurcsánnyal szemben

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben, mert a parlament mentelmi bizottságának elnöke alaptalannak minősítette, és elutasította az erre vonatkozó kezdeményezést.

"A Varga Domokos György által Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben 2006. január 11-én benyújtott  vagyonnyilatkozattal kapcsolatos kezdeményezés tárgyában a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását nem rendeltem el, a kezdeményezést, mint nyilvánvalóan alaptalant elutasítottam" - olvasható Géczi József Alajos csütörtöki  közleményében.

A mentelmi bizottság elnöke emlékeztet: a kezdeményező (a gondola.hu internetes portál főmunkatársa) a kormányfő 2005. március 24-én benyújtott vagyonnyilatkozatával kapcsolatosan azért kezdeményezett eljárást, mivel szerinte - bár kellett volna - Gyurcsány Ferenc nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a Budapest II. kerület, Szemlőhegy utcai ingatlanra vonatkozóan fennálló, lízingszerződésből fakadó használati jogosultságát.

Géczi József Alajos közleményében jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc a határidő lejárta előtt nyilatkozott a kezdeményezésről. Rögzíti továbbá, hogy az elnöki mérlegelés körébe bevonta a hasonló témában 2005-ben felállított parlamenti vizsgálóbizottság dokumentumait is. Emellett - tudatja Géczi József Alajos - a nyilatkozattételre történt felhíváson kívül, beszerezte a köztisztviselői vagyonnyilatkozat-tétel kérdésében hatáskörrel rendelkező Belügyminisztérium szakmai álláspontját.

"Az érintett nyilatkozata, a Belügyminisztérium szakmai álláspontja, valamint a kifogásolt vagyonnyilatkozat és a törvényi rendelkezések áttanulmányozása alapján megállapítottam, hogy nem önállóan nyilvántartott ingatlanon fennálló használati jogosultságról van szó, amit a kitöltést tartalmazó törvényi rendelkezés szerint Gyurcsány Ferencnek nem kellett vagyonnyilatkozatában feltüntetnie" - áll a mentelmi bizottsági elnök közleményében. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.